May 2011

Két hullámban, önkéntesek és anyagi támogatás segítségével szedték össze a szemetet Vásárosnaményban. A tavaly megkezdett munkát a múlt hónapban fejezték be. A hulladékok már a megfelelő helyen vannak.

Több mint ötven érdeklődő vett részt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia elnevezésű programsorozat harmadik szériájának hévízi állomásán.
Az előadások a vidéki munkahelyteremtés és megélhetés problematikájára fókuszáltak.

A Dél-Dunántúli régió legkomplexebb erdei iskolája lett a rinyabesenyői Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola, miután csaknem százmillió forintot költöttek a fejlesztésére. A felújítás mellett komoly oktatási felszereléshez jutott az intézmény.

Több mint ötven érdeklődő vett részt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia elnevezésű programsorozat harmadik szériájának hévízi állomásán. Az előadások a vidéki munkahelyteremtés és megélhetés problematikájára fókuszáltak.

Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) kialakításához nyert pénzt Murakeresztúron a római katolikus plébánia. A régi raktárépület átalakítása már elkezdődött, a munkálatok augusztusra befejeződnek.

Összességében több százmillió forintos támogatásból újul meg a Zala megyei Zalaszentgrót belvárosa és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszeszlár is. A munkálatok várhatóan még ebben az évben befejeződnek.

Már eddig is jelentős előrelépést ért el a magyar soros elnökség a bővítésben, a horvát csatlakozási tárgyalások komoly mértékben haladtak az elmúlt időben – mondta Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke pénteken.

Intelligens energetikai makrohálózat létrehozására nyújtott be sikeres pályázatot a Bükk-MAK LEADER egy több magyarországi nagyvárost felölelő konzorcium tagjaként az Európai Bizottság új technológiákat támogató alapjához.

Aláírta a testvérvárosi megállapodást Rudabánya és a szlovákiai Dobsina polgármestere a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. Ezzel a felek megerősítettek a már eddig is szoros kapcsolatukat.

Oldalak