May 2011

Játszótér-felújításra és új számítástechnikai eszközök beszerzésére nyert több millió forint uniós támogatást Öttevény önkormányzata. A LEADER-program és a TIOP csaknem tizenhárom millióval finanszírozza a települést.

Támogatták a területfejlesztési miniszterek a magyar elnökség által kidolgozott új keretdokumentumot, a 2020-ig szóló területfejlesztési menetrendet (TM2020) május 19-én, Gödöllőn.  A tagállamok ezzel közösen fektették le egy új, a helyi adottságokra épülő regionális politika alapjait.

Fejlesztik az informatikai rendszert a mádi általános iskolában, az önkormányzat ugyanis nyolcmillió forint támogatást nyert TIOP-pályázaton. A gyerekek lelkesebbé, a pedagógusok motiváltabbá válnak a technikai eszközök használatával.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezésében 2011. május 31-én megrendezésre kerülő Magyar Vidékakadémia negyedik sorozatának témája a vízgazdálkodási kihívások, valamint a különböző tájgazdálkodási megoldások a Tisza-völgyben.

Minden szállás megtelt Abasáron a Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál idejére, ahol összesen 81 dalkör mutatta be produkcióját. A helyi termékek is kiemelt szerephez jutottak.

Megkezdődött a háziállatok kiosztása a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szervezésében az egyik leghátrányosabbnak számító fehérgyarmati kistérségben. A vetőmagok után naposcsibét és tojótyúkot kapott 253 család.

Lezárult az iskolai informatikai fejlesztésre irányuló projekt Mezőkeresztesen a hónap közepén. Pályázat segítségével az önkormányzat 38 millió forintot fordított számítógépek és interaktív táblák beszerzésére négy intézményben.

Bárki benevezheti kedvenc fáját június 20-ig az Év Fája címért induló versenyre. A fák természetben betöltött szerepén keresztül szeretnék felhívni a figyelmet a környezettudatosságra.

Fejlesztették az egészségügyet Hajdúsámsonban, a rendelőintézet egy kétszintes épülettel és több szolgáltatással bővült. A beruházást nyolcvan százalékban támogatta az Európai Unió és a magyar állam.

Az Erzsébet fogadótól alig néhány méterre készül csaknem két évszázada a Tárnoky mézeskalács – a bólyi műhelyt az üknagyapa alapította még az 1800-as évek második felében. Riport a Zengő-Duna HACS-tól.

Oldalak