May 2011

Bemutatkozik a fővárosi és a nemzetközi közönségnek az észak-borsodi régió, ahonnan egy egész csapat képzőművész különlegesebbnél különlegesebb munkáiból nyílik kiállítás május 24-én a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Budapesten.

Örményes és Miskolc lett a Biomassza Bajnokság különdíjasa. A település a helyi általános iskolát és óvodát fűtő, helyi mezőgazdasági hulladékot felhasználó 120 kW-os biomassza kazánnal lett bajnok.

Jól halad a vetőmagakció a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen és környékén, ahol mintegy ezer család kért a csomagból. A termények már ki is keltek. Az adományozó Amerikai Ház Alapítvány elnöke is megnézte a kis gazdaságokat.

Úgynevezett utcamenedzserek segítségével fogják össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó lakosságát, és szépítik, fejlesztik a települést. A programra ötmillió forintja van a helyi önkormányzatnak.

A Garé határában éktelenkedő betoncsöveket eredetileg veszélyes hulladékok tárolására tervezték, de lehet, hogy bort kínálnak majd belőlük. Sok érdekes, olykor meghökkentő ötlet született a tárolók átalakítására.

Felhatalmazta a Tanács a  május 17-i ülésén az elnökséget, hogy kompromisszumos javaslatokat tegyen az Európai Parlamentnek a gazdaságirányítás erősítését célzó hatos jogszabálycsomagról folyó háromoldalú intézményközi egyeztető tárgyalásokon.

Az intervenciós gabonaárak és a cukorkvóták emelésére tett javaslatot vitatták meg az agrárminiszterek 2011. május 17-én Brüsszelben. Lengyel javaslatot döntően azok az országok támogatták, amelyekben nagyarányú volt a kvótacsökkentés.

Uniós támogatásból folytatják a csatornázást Fényeslitkén, ahol egy korábbi pályázatnak köszönhetően már a teljes szennyvízhálózatot kiépítették. Most a csapadékvíz-elvezetés van soron, erre 110 millió forintot nyert az önkormányzat.

Hamarosan elkezdik a Semsey család balmazújvárosi üdülőkastélyának felújítását. A munkálatokra, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ellenőriz, 450 millió forintot nyert az önkormányzat.

Oldalak