May 2011

Mintegy 280 millió forint pályázható támogatási keret áll a Sopron-Fertőd Kistérség települései, vállalkozói és civiljei rendelkezésére az Alpokalja-Ikva mente LEADER Egyesület idei pályázati kiírásaiban.

A Virágzó Elek elnevezésű program célja, hogy a háztartások szelektálják a kommunális hulladékot, és hasznosítsák a komposztálásra alkalmas anyagokat.

A magyar elnökség reméli, hogy a klónozott állatokból származó élelmiszerekre vonatkozó új rendelettervezetben a Tanácsnak és a Parlamentnek sikerül megegyeznie – hangzott el az elnökség részéről az Európai Parlament 2011. május 10-i plenáris vitájában.

A magyar vidékfejlesztési miniszter New Yorkban részt vett az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 19. ülésszakán, amely a legfontosabb állomás a jövőre megrendezendő Rió+20 konferencia előkészítésében.

Átadták a több mint 55 millió forint kormányzati és uniós forrásból felújított egészségházat Újkígyóson, Mezőkovácsházán pedig csaknem félmilliárdot költöttek járóbeteg-szakellátó központ korszerűsítésére.

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a LEADER pályázati forrásból megvalósult Gyermeknapi Vártámadást a sümegi várban. A történelmi játékra Erdélyből és Lengyelországból is érkeztek csapatok.

Május elején tapasztalatcsere céljából a Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesületnél (SZMSLE) járt a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület küldöttsége. Közös bennük, hogy a LEADER+ program mindkét térség vidékfejlesztő munkáját megalapozta.

Befejezték a keszthelyi Zámor térség csapadékvíz-elvezetését biztosító záportározó rendszer felújítását, amely a Balaton vízminőségének javítását is szolgálja. A beruházás több mint 116 millió forint uniós támogatással valósult meg.

2011 az erdők éve - jelentette be januárban az ENSZ New Yorkban. A szervezet az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni, és ráirányítani az egész emberiség figyelmét az erdők védelmére.

Oldalak