Május 18. és. 20. között rendezték meg a Kifizető Ügynökségek Vezetőinek Konferenciáját Herceghalmon. A résztevők a közös agrárpolitika működtetéséről, a Kölcsönös Megfeleltetésről, a MePAR minőségellenőrzési kampányról, az intervenciós politika jövőjéről és az élelmiszersegély program kihívásainak kérdéseiről tanácskoztak.

Az Európai Unió agrártámogatásait minden tagállamban az e célból létrejött, összesen több mint 80 kifizető ügynökség folyósítja a gazdálkodóknak. Tevékenységük összehangolása és a kölcsönös tapasztalatcsere érdekében az ügynökségek vezetői évente kétszer találkoznak. A mostani konferenciát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg, aki kiemelte, Magyarország a Nemzeti Vidékstratégia megalkotásával régi adósságát törlesztette. A dokumentum kiemelt jelentőséget tulajdonít a családi gazdaságok, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásának. Hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség ideje alatt zárult le a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről szóló vita, a tagországok elfogadták a magyar elnökség következtetéseit. Az erős, versenyképes Európának egy erős közös agrárpolitika az egyik feltétele. A közvetlen támogatások megőrzése – melyet sok, főként régi tagország feleslegesnek tart – és a fiatal gazdák támogatása a közeljövőben is fontos szerepet fog kapni a támogatások rendszerében, ám fontos, hogy a 2014-2020-as időszakra is meglegyenek az ehhez szükséges pénzügyi források.

A konferencián felszólalt Palkovics Péter, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a Kifizető Ügynökségek szerepe és felelőssége azért is nagyon nagy, mert az EU támogatásainak negyven százalékát a mezőgazdasági támogatások teszik ki. Hazánk is érdekelt abban, hogy az uniós és a nemzeti támogatások hatékony és jogszerű felhasználása teljes mértékben a hazai mezőgazdaság versenyképességét, a vidék fenntartható fejlődését és az ott élők boldogulását szolgálja. Az MVH-nak szándékában áll a társintézményekkel való szorosabb kapcsolattartás a 2014-et követő KAP-ra való felkészülés érdekében, különösen szellemi, technikai és informatikai tapasztalatcsere terén – fűzte hozzá az elnök.

Az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatóságának képviseletében Rudolf Moegele elmondta, a KAP jövőjének kulcsszava az egyszerűsítés. Ennek érdekében szükséges a támogatási rendszer szisztematikus áttekintése, a költséges, ugyanakkor kis hatékonyságú támogatások eltörlése, az ellenőrzési és adminisztrációs terhek csökkentése. Az egyszerűsítés azonban nem veszélyeztetheti a kifizetések jogszerűségét és ellenőrizhetőségét. A 2013 utáni KAP reformfolyamatban a következő hónapokban jogalkotási folyamat indul „KAP 2020-ig” címmel. Újdonság lesz, hogy először kezelik együtt a szakpolitikai és a finanszírozási kérdéseket, a döntéseket pedig a Tanács az Európai Parlament szoros együttműködésében hozza. Június végén a Bizottság benyújt egy javaslatot a többéves pénzügyi keretről. Moegele hangsúlyozta, három kulcsfontosságú cél van napirenden: a fenntartható élelmiszertermelés, a klíma és természetes erőforrások együttes kezelése, valamint a kiegyensúlyozott területfejlesztés.

Michael Fred Zenner az Európai Számvevőszék (ECA) delegáltja beszámolt a kifizető ügynökségeket érintő pénzügyi ellenőrzések új rendszeréről. Az ECA a külső ellenőre az EU források felhasználásának, az ellenőrzésekről éves jelentéseket adnak közre és a maastrichti szerződés óta végeznek vizsgálatokat a mezőgazdaság területén. 2010 óta nemcsak megnövekedett az ellenőrzések száma, hanem megváltozott annak rendszere is. A változás lehetővé tette a költséghatékonyabb és egyszerűbb ellenőrzéseket.

Az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF) Louis Smeets a mezőgazdasági támogatásokat érintő pénzügyi szabálytalanságok kezeléséről beszélt. Kiemelte, legfontosabb céljuk a szabálytalanul lehívott pénzek visszakövetelése, ebben évről évre jobb eredményeket érnek el. A tagállamoknak be kell jelenteniük a visszaéléseket az OLAF rendszerében, de a hivatal csak akkor tud érdemi munkát végezni, ha a bejelentés időben megtörténik.
 

Cikk megosztása