A fiatal gazdáknak meg kellene kapniuk a direkt támogatások egy meghatározott százalékát, kiegészítő top-up támogatásokkal, így ösztönözve a fiatalokat arra, hogy gazdálkodásba fogjanak, mindezt egy egész Európára kiterjedően egységes szabályozás keretében - ezek a CEJA áprilisi brüsszeli konferenciájának fő konklúziói. Az oktatás és képzés szintén fontos ahhoz, hogy a fiatalokat a szektorba dolgozni, vidékre pedig élni csábítsa. A Fiatal Gazdák Európai Tanácsa szerint ideje eltávolodni a történelmi referenciaidőszakoktól, és a célzott támogatásokat az „aktív” gazdák felé irányítani a 2013 utáni időszakban.

A CEJA újraválasztott elnöke, Joris Baecke a konferencia utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy mivel csupán az EU gazdálkodóinak hat százaléka 35 év alatti, stratégiai prioritást kellene adni nekik. Tolmácsolta szervezete véleményét, mely szerint ellenzik az egyéni farmereknél a támogatási sapka bevezetését, mert ez a gazdaságok elaprózódásához vezethet.

A KAP „zöldítésének” koncepcióját említve Baecke megjegyezte, szerinte a szervezet már így is „elég zöld”, hiszen a közösségi javakat és szolgáltatásokat bemutatva hívják fel a figyelmet a KAP fontosságára és szerepére, és kitartott amellett, hogy a kötelező zöldítési szint nem róhat nagy terheket a termelési folyamatra.

 

Joris Baecke második mandátumát nyerte el a CEJA áprilisi közgyűlésén. A holland szántóföldi gazda és agronómus fogja vezetni a Fiatal Gazdák Tanácsát 2013-ig. A négy alelnök Ingrid Pettersson (Svédország), Rok Sedminek (Szlovénia), Jose Fernando Robles (Spanyolország), Laurent Frantz (Luxemburg). A szlovák fiatal gazdák (ASYF) a CEJA teljes értékű tagjaként csatlakoztak, míg egy brit szervezet (National Federation of Young Farmers Clubs) megfigyelői státuszt nyert.

Cikk megosztása