Úgy kezdődött, hogy unatkoztak télen a sarudi asszonyok, nem volt hol beszélgetni, s nem volt mivel foglalkozni. Ezért aztán arra gondoltak, hogy a kellemest összehozzák a hasznossal, megalapították hát a Tésztaklubot. Lépésükkel nemcsak saját maguknak teremtettek közösségi életet, hanem megmentették a híres sarudi tésztakészítés hagyományait. Sőt, ha ügyesen lobbiznak termékükkel, akár még hungarikum is kikerülhet a kezeik alól.
Az asszonyok egy hosszú asztal mellett hetente egyszer serénykednek. Pár hónapos munkájuk eredményeként tésztából már jelentős mennyiség szárad a padláson. Igaz, a szárítással akadtak kezdeti nehézségek, hiszen a jó száradást nem segíti elő a hideg és nedves levegő, de a nyár megoldja ezt a problémát is.
Egy este két asszony akár két kilogrammot is képes meggyúrni. Mostantól az a céljuk, hogy minél több sarudi tészta száradjon. A száraztésztát csomagolják, átkötik nemzetiszín szalaggal, és „Sarudi” jelzővel ellátva dobják piacra. A terméket első alkalommal júniusban, Budapesten mutatják be.

Forrás: Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület, heol.hu

Cikk megosztása