A hatalmas kapualjat belengi a frissen sült puszedli, a fahéj és a szegfűszeg illata. Az udvar hátsó felében elhelyezkedő sütödében az asztalokon egymás mellett sorakoznak a mézesbábok. A kemencék is már hűlnek, nemrég nyitották ki őket. Az iroda hatalmas diófa szekrényeinek mélyén számos régi forma rejtőzik. A polcok elszállításra váró puszedli-csomagoktól és mézeslapoktól roskadoznak. Az ablak alatt pedig különböző méretű, díszített gyertyák sorakoznak.
A mézeskalács lisztből, mézből, cukorból ill. cukorszirupból, tojásból és szalakáli hozzáadásával készülő, többnyire díszített sütemény. Az egykor fateknőben készített tésztát ma már Z-karú elektromos géppel kavarják be, törőpadon (brachpad) gyúrják, hosszú munkaasztalon nyújtják és negatív vésetű – lány, huszár, ló, kard, olló – faformákba nyomkodják bele. Nagy tepsikben, cukrászkemencében sütik, és a kész tésztát a gárbon – kiemelhető polcú állvány – tárolják. A cukorsziruppal készített, ún. eisolt tészták – jellegzetes darabja a piros tükrös szív – is itt készülnek, amelyeket különböző alakú fém szaggatókkal vágnak ki és sütés után rendszerint pirosra festik, valamint színes masszával díszítik. A piros tükrös szívek az ifjak vásárfiai, szerelmi ajándékai voltak. A rajtuk lévő nyomtatott képek – bilét – alá pedig versikék kerültek. A mézeskalácsos műhelyek jellegzetes süteményei továbbá a különböző alakú, ízesített, nagy tömegben gyártott kerek puszedlik. A tésztán kívül a termelői mézzel együtt vásárolt lépből viaszgyertyát is készítenek.
A XIX. század végén Bólyban több család is foglalkozott mézeskalács-készítéssel. Tárnoky István az 1880-as években a Tápiómentéről települt e baranyai, németek által lakott faluba. Az iparengedélyét 1882-ben kapta meg, s ekkor nyitotta meg mézeskalácsos és gyertyaöntő műhelyét. Ezt vitte tovább később a fia, idősebb Tárnoky Lajos, aki 1884 és 1928 között űzte ezt a hagyományos kézműves mesterséget. A sor azonban nem szakadt meg,
leszármazottai tovább vitték a családi tradíciót.
„A nagyapám szinte a műhelyben nőtt fel, ahogy magam is” – mondja Tárnoky Csaba, a műhely jelenlegi tulajdonosa. A nagypapa 1935 és 1937 között volt inas, majd három esztendőn át segédként dolgozott, egyebek mellett Tabon Apellesz István cukrászműhelyében, egy rövidebb ideig a fővárosban Bohuséknál és a Nagy Lajos-féle cukrászatban, valamint a Beliczay cégnél. Az iparengedélyét 1941-ben váltotta ki, akkor lett önálló.
Tárnoky István már 1941-ben sikeresen szerepelt mézeskalácsával az Országos Mezőgazdasági Kiállításon, s ezt követően is számos vásáron és nemzetközi kiállításon vett részt, 1947-ben a Pécsi Ipari Vásár aranyérmét nyerte el. Termékei állták a versenyt a többi, nagy hagyományokkal rendelkező baranyai – véméndi, dunaszekcsői, mohácsi, máriagyűdi, villányi, vókányi, siklósi – mézeskalácsosokkal. Számos speciális termék került ki a műhelyéből, mint például a fügével, mogyoróval, dióval töltött mézeskenyér, valamint tizenhatféle figurális mézeskalács, amelyek a búcsúk alkalmával találtak gazdára. A méhviaszból úgynevezett Zug-gyertyákat, Wachstockot, Kranzlit, Taschlit és viasz offerokat is készített. A Tárnoky mézeskalácsos műhely a termékeit a Dél-Dunántúl harminchárom falujába és a Baranya-háromszög településeire egyaránt szállította. Az 1950-es évekig rendszeresen eljártak a Dél-Dunántúl búcsúhelyeire, többek között Máriagyűdre és Máriakéméndre is.
Egykor Bólyban négy, Baranyában pedig összesen harminc-negyven mézeskalácsos volt – ma mindössze négyen vannak az egész megyében, s közülük is a legfiatalabb Tárnoky Csaba. „Az általános iskola befejezése után úgy gondoltam, én is ezt a mesterséget folytatom tovább. Sokat voltam a nagyapámmal a műhelyben, szerettem a mézeskalács illatát, és érdekesek voltak a díszes figurák – lovak, szívek, huszárok, pólyás babák, rózsafüzér –, amelyeket készítettünk és a búcsúkban árusítottunk. Még az én gyerekkoromban is sokszor mézeskaláccsal ajándékozták meg a keresztszülők a keresztgyerekeiket” – emlékszik vissza a kezdetekre a fiatal művész.
Tárnoky Csaba a bólyi ÁFÉSZ cukrászüzemében volt tanuló, s amikor végzett, akkor került a nagyapja műhelyébe. Elmondása szerint a szakiskolai évek alatt mindössze három napot foglalkoztak a mézeskaláccsal, és akkor is csak a puszedli receptjével ismertették meg őket. A mézeskalács-készítés fortélyait a 86 éves nagyapjától leste el. A Tárnoky mézeskalácsos műhelyben napjainkban is a régi receptúra alapján készül a mézeskalács. A finom tészta titka a jó receptúra, a kiváló minőségű liszt és méz, s persze nem szabad kispórolni belőle semmit. A jó puszedli ugyanis ott kezdődik, hogy az alapanyagok húsz százalékát a méz teszi ki.
„Tizenhárom évvel ezelőtt mártott mézeskalácsot is készítettünk, ezeket ételfestékekkel színeztük” – vezet be a mézeskalács készítés fortélyaiba Tárnoky Csaba. „Ezt követően eisoltuk, rózsákkal díszítettük, tutliztuk, csigáztuk, majd ramplit – fehér széldíszítést – készítettünk. A natúr tésztából készült formák szélét sárga, vagy piros rózsákkal, esetleg papírfigurákkal – huszárral, pólyás babával – díszítettük. A piros szívekbe a tükröt zselatinos, cukros péppel ragasztottuk fel. Ez a formavilág az eltelt években alig változott” – magyarázta tovább a technikákat.
A mézeskalácsot elsősorban vásárokon, vagy Máriagyűdön a templom mellett árusítják, s rendszeresen eljárnak különböző rendezvényekre, többek között Bajára, Pécsre, meg ahová meghívást kapnak, mint kézművesek. Sok helyen már várják őket, kialakult egy vásárlókörük. Vannak visszajáró vevőik is, akik a bólyi műhelyben vásárolják meg kedvenc csemegéjüket, a puszedlit. „A nagyapám mézeskalácsait messze földön ismerik, nemcsak itthon, de külföldön is! Számos kereskedővel állunk üzleti kapcsolatban, akik vagy maguk viszik el a megrendelt mézes süteményt, vagy nagyobb mennyiség esetén én szállítom ki nekik. Nem hétköznapi kézműves mesterség a miénk, s egyre kevesebben művelik – lassan ez is bekerül a kihaló szakmák sorába, pedig vigyázni kellene rá, hogy még hosszú ideig fennmaradjon. Ezért is jelentünk meg új termékekkel a piacon, évek óta félkész mézes tortalapot is készítünk. Hosszú évekig a legtöbb mézeskalácsot az innen kitelepített és rendszeresen hazajáró németek vásárolták tőlünk” – folytatta a mesélést Tárnoky Csaba.
Mint mondja, a dédnagyapja és a nagyapja is megszerezte a mester címet – ő maga is szeretne mester lenni, mert az egyfajta rangot jelent. Eddig azonban nem volt módja arra, hogy mint mézeskalácsos, édestészta-készítő és gyertyaöntő mestervizsgát tegyen, ugyanis nem volt elég jelentkező. Most azonban felfénylett egy reménysugár: a Bólyi Ipartestülethez – amelynek Tárnoky úr egyben elnökségi tagja – körlevél érkezett, hogy mégis megszervezik a vizsgát.
„Szeretem az iparos életet, mert a magam ura vagyok. Igaz, hogy hétvégém szinte soha nincs, mert minden vasárnap dolgozom, vásárokra, kegyhelyekre járok. A nagyapám évtizedek alatt felhalmozott tapasztalata és tudása, már sok nehézségen átsegített. Igyekszem lépést tartani a változásokkal, folyamatosan figyelem a piacot és képzem magam. Mindent megteszek azért, hogy ez a több évszázados kézműves szakma még sokáig fennmaradjon” – avatott be terveibe a mézeskalácsszakma legfiatalabb tagja.
Forrás: Zengő-Duna HACS.