January 2012

Az elmúlt néhány évben egymilliárd forint értékben fejlesztettek Derekegyházon. A településen a pályázati forrásokra támaszkodva IKSZT-t és kerékpárutat is átadtak, ami a turizmus fellendítésében is segíthet.

A Tolna megyei Györköny kezdeményezésére közös szervezetet hoztak létre hazai pincefalvak. A Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségének célja ezen egyedi településforma értékeinek megőrzése és megismertetése.

Ötven évvel ezelőtt kezdte el az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség megvalósítani a Közös Agrárpolitikát (KAP). Ebből az alkalomból külön, magyarul is elérhető honlapot és „CAP@50” címmel kampányt indítottak.

A Rinya-Dráva Szövetség LEADER Akciócsoportja több barcsi és környékbeli vállalattal együtt mutatkozott be Horvátország második legnagyobb vásárán. Az alkalmat a helyi termékek bemutatására használták fel.

Idén már másodszor tartott nemzetközi falumegújítási konferenciát Kazár. Az eseményre hazánk mellett Lengyelországból és Szlovákiából is érkeztek vendégek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat.

Kézműves programokat nyújtó vendégfogadó lett 2011 falusi fogadója Nyugat-dunántúlon. A vendéglátóhelyen többek között a fafaragásba, a rajzolásba, az agyagozásba és a papírmerítésbe is bele lehet kóstolni.

Újabb állomásához érkezett a „Kitekintő – ablak a kistérségre” című rendezvénysorozat, amelyen ezúttal az észak-borsodi Sajópüspöki mutatkozott be január 19-én, Ózdon. A tavalyi nyitórendezvényen Gömörszőlőst vették górcső alá.

Január elejétől várja a bölcsődés korú gyerekeket a Baptista Szeretetszolgálat Gyermek és Ifjúsági Oktatási és Fejlesztő Központ fenntartásában működő Eperkert Bölcsőde a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban.

Oldalak