Verőcén (Virovitica) január 20. és 22. között rendezték meg Horvátország második legnagyobb vásárát, a Viro Expót. A három napos eseményen idén mintegy ötszáz kiállító képviseltette magát – többek között a Somogy Megyei Vállalkozói Központ és Barcs városának közös standja is. A határmenti város idén már tizedik alkalommal vett részt a vásáron.

A standon hat barcsi vállalkozás mellett a település gyógyfürdője és egy térségi utazási iroda is megjelent, valamint a Rinya-Dráva Szövetség LEADER Akciócsoportja is meghívást kapott a programsorozatra. A szövetség célja az volt, hogy bemutassa a helyi termékeket a horvátországi közönségnek – ezt pedig nagy sikerrel teljesítette is. Elsősorban kézműves termékeket, mézet, pálinkát és egyedi buncek bort állítottak ki a vásáron, valamint egy barcsi társaság növénykondiciónáló termékeinek széles választékából is lehetett vásárolni az akciócsoport standján.

A szövetség terveiben régóta szerepel a nemzetközi együttműködés, így a megjelenést arra is igyekezett felhasználni, hogy keresse a horvát partnerekkel a kapcsolatot. 2012-ben IPA projekt kidolgozásában is szeretne részt venni horvát partnerekkel.

Forrás: Rinya-Dráva Szövetség LEADER Akciócsoport

Cikk megosztása