Tavaly Schreiner Károly écsi fafaragó kapta az év falusi vendégfogadója címet a nyugat-dunántúli régióban a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségétől. A népi iparművész a vendéglátást összekapcsolta a kézművességgel, és ezzel a régióban egyedülálló kikapcsolódási lehetőséget nyújt: a turisták az alkotás élményét, kezük munkáját is hazavihetik a nyaralásról.

„Minden vendéglátással foglalkozó azt hiszi, hogy nyit egy szálláshelyet és jönnek a vendégek. Ez azonban csak ott működik, ahol van termálvíz, élményfürdő, itt viszont nekünk kell vonzerőt teremteni” – vélekedett Schreiner Károly.

A régió 2011-es falusi vendégfogadójának tulajdonosa a kézművességet használja turisztikai vonzerőként, az écsi vendégházban megszállók kipróbálhatják magukat többek között fafaragásban, rajzolásban, agyagozásban és papírmerítésben is. A fafaragó népi iparművész szerint „úgy kell foglalkozni a vendéggel, hogy visszajöjjön, és ehhez olyat kell adni neki, amit máshol nem kap: finom ételt, szép környezetet, élményt”.

A Schreineréknél megszálló turisták számára ez utóbbi adott. „Itt egyetlen idegenforgalmi látványosság van a közelben, a Pannonhalmi Főapátság. Ezen kívül szervezek pincelátogatást a környékbeli falvakba, kézműves-foglalkozásokat tartok. Van saját kisgalériám, ahol megtekinthetik a kiállított munkáimat, de tartalmas időtöltést nyújt a borospincém és a napkollektorral fűtött nagy medence is az udvaron” – mondta Schreiner Károly.

A fogadó igazi családi vállalkozásként működik. Schreiner Károly a fafaragás művészetét mutatja be, felesége végzi a vendégház körüli teendőket. A feladatokból lassan kiveszik részüket a gyerekek is: a nagyobbik vendéglátó-ipari ismereteket tanul, a kisebbik grafika szakos hallgató, Schreinerék lánya pedig művészeti képzést nyújtó iskolába jár, így a későbbiekben ők is tarthatnak saját kézműves foglalkozást.

„A kézműveskedésnek közösségformáló ereje van. Fontos, hogy gyermekeink megismerkedjenek a falusi élettel, népművészeti hagyományainkkal. A foglalkozások élményt adnak a vendégek számára, és közben formálják a gyerekek személyiségét, akik rájönnek, hogy miben ügyesek. A legfontosabb, hogy a közös, egy-másfél órás munkánk alatt szülessen valami, amit hazavihetnek, amire ránéznek, és eszükbe jut az itt töltött idő – mondta a fafaragó népi iparművész.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása