March 2012

A többek között higanyt is tartalmazó fénycsöveket négy magyarországi és négy romániai megyéből gyűjti be és hasznosítja újra az az üzem, amelyet a közelmúltban a Békés megyei Mezőkovácsházán adtak át.

Az AQUAP projektről tartottak tájékoztató napot Verőcén. A program célja az agrártanulók külföldi gyakorlati képzésének népszerűsítése, valamint olyan tangazdaságok nyilvántartása, amelyek más országok tanulóit fogadnák.

A Bács-Kiskun megyei, élénk sváb hagyományokkal rendelkező Hajós néptánccal és zenével mutatkozott be a Szülőföld Akadémián, de a helyi borokból és juhtúróból is ízelítőt kaphattak a rendezvényre látogatók.

A közelmúltban két óvoda is megújulhatott pályázati forrásoknak köszönhetően. A gyöngyöspatai és zalaegerszegi intézményekben több száz óvodást nevelhetnek korszerű, akadálymentes környezetben.

A VM Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet a működő IKSZT címbirtokos szervezetek részére az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér programmal kapcsolatos szakmai tájékoztató napot tart 2012. március 12-én, Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Nem csak a gazdákról szól, de mindenki számára fontos közjavak előállítását segíti az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, derült ki Hódmezővásárhelyen, a VM VKSZI kampányának utolsó előtti állomásán.

Nem csak a gazdákról szól, de mindenki számára fontos közjavak előállítását segíti az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, derült ki Hódmezővásárhelyen, a VM VKSZI kampányának utolsó előtti állomásán. Közel kétszázan voltak kíváncsiak arra, hogy mire KAP-ható a városi ifjúság.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) III. szakosztálya a vidéki örökség megőrzését célzó program részeként rendezi meg a Tápiószelei Növényi Diverzitás Központ Országjáró Körútját. A programok során az intézet, az adott helyszínre jellemző fajtákkal a Közösségi Tanulókert Hálózat programjaihoz csatlakozva kitelepül.

Oldalak