March 2012

Nem csak a gazdákról szól, de mindenki számára fontos közjavak előállítását segíti az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, derült ki Hódmezővásárhelyen, a VM VKSZI kampányának utolsó előtti állomásán. Közel kétszázan voltak kíváncsiak arra, hogy mire KAP-ható a városi ifjúság.

Támogatásnak köszönhetően építhetett két vadonatúj csarnokot és vásárolhatott modern gépgyártó berendezéseket a Győr-Moson-Sopron megyei Beled kisvárosának egyik legnagyobb foglalkoztatója.

A falugondnoki rendszer ötletgazdájára emlékeztek Alsómocsoládon. Idén hat szakember kapta meg a Kemény Bertalan emlékére alapított Falufejlesztési díjat, amelyet negyedik alkalommal osztottak ki pénteken.

Saját készítésű brikettálógépeket gyártottak a Somogy megyei Ladon. A szinte ingyen elkészített szerkezetekkel papírhulladékot hasznosítva állíthatnak elő jó fűtőértékű briketteket.

A falugondnoki rendszer ötletgazdájára emlékeztek Alsómocsoládon. Idén hat szakember kapta meg a Kemény Bertalan emlékére alapított Falufejlesztési díjat, amelyet negyedik alkalommal osztottak ki pénteken.

Az EU támogatásának köszönhetően sürgősségi osztállyal bővült a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Az épületrészben vizsgálókat, egy sokktalanítót, egy elkülönítőt és egy kórtermet is kialakítottak.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csikvánd tavaly több pénzt nyert pályázatokon, mint amekkora az éves költségvetése. A forrásoknak köszönhetően számos területen valósultak meg beruházások a településen.

Nem csak a munkához fontos alapvető képességeket sajátíthatták el a Jászberényhez tartozó Neszűr roma lakosai, de állásokat is kerestek nekik egy európai uniós támogatással megvalósított projekt során.

Oldalak