Több mint 210 milliós forintos európai uniós forrásból alakították át a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központot akadálymentes, energiatakarékos, többfunkciós szolgáltató bázissá. Az ünnepélyes projektzáró rendezvényen, 2012. január 27-én Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke, Iván László egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, valamint Domján László, Mezőcsát polgármestere adta át az épületet.

A Mezőcsáti Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott intézmény a kistérség kilenc településén összesen hat szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatást nyújt. A családsegítés, a gyermekjóléti és támogató szolgáltatás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a fogyatékosok nappali intézménye csaknem egy időben, egymás mellett párhuzamosan működik.

A beruházás során komplex, valamennyi fogyatékosságra kiterjedő akadálymentesítést végeztek. „A mai átalakult, felgyorsult világban kiemelt figyelmet kell fordítanunk az emberek szociális helyzetére, ezért örömömre szolgál, hogy a közös kistérségi összefogás eredményeként a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központ épületének bővítésével, átalakításával egy korszerűbb kistérségi szintű szociális központ jött létre” – mondta el Domján László polgármester. „A szociális területen dolgozó szakemberek munkakörnyezete az épület bővítésével, átalakításával színvonalasabbá válik, így februártól már egy megújult, modern környezetben fogadják és segítik a szolgáltatásokat igénybe vevő kistérségi lakosokat” – emelte ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város első embere.

A megnyitó után szakmai konferenciát is tartottak, ahol Iván László a szociális területen szükséges korszakváltozásról beszélt, a szociálpolitika, a szociális szervezés és gondoskodás jelentőségéről, valamint a rendszerszemléletéről. Elmondta, hogy a szociális területen használt fogalmak hátterét és tartalmát meg kell vizsgálni, és ahol szükséges azokat újra kell fogalmazni.

Forrás: Dél-borsodi LEADER Egyesület, Észak-Magyarország

Cikk megosztása