.
September 2011
Kárenyhítési alap, állami gyorssegély és kedvező hitellehetőségek segítik a fagy- vagy más kárt szenvedett gazdákat. A kifizetések hamarosan megkezdődnek, ötvenezer forintra lehet számítani.
A fa jelenleg a leginkább használt megújuló energiaforrás Európában: az Európai Bizottság számításai szerint nagyjából nyolcvan százalékát adja az energiatermelésre felhasznált biomasszának.
A Völgy Vidék Közösség adott helyet a NATURAMA Szövetség soron következő találkozójának. A rendezvényen a vidékfejlesztés jövője, az aktuális LEADER kérdések és az európai területi védjegy program is szóba került.
Idén viszonylag kedvező volt az időjárás a szőlőtermesztők számára, így a szüreti fesztiválokon volt ok az örömre. Egy verseny is igyekezett felhívni a figyelmet a hazai borokra a borrégiók és településeik között.
Várhatóan szeptember végéig befejeződnek a záhonyi II. számú hőközpont fejlesztési munkálatai. A beruházás a földgázfüggőség csökkenésében is jelentős szerepet játszik, és a távhőszolgáltatás is kevesebbe kerül majd.
Az interaktív táblákkal olyan tanulói környezetet lehet teremteni a rávetített objektumok és az internet segítségével, amelyekben igazi élmény a tanulás. Az informatika fejlesztésére nyert pályázatot a túrkevei önkormányzat.
Az élelmiszerláncok árpolitikája, az E. coli járvány és a fogyasztók vásárlóerejének csökkenése is problémákat okoz a hazai kertészetnek – állapították meg a Fiatal Kertészek Találkozóján.
Az Európai Unió (EU) tagállamainak szakminisztereiből álló Tanács szeptember 20-án ült össze Brüsszelben, hogy mezőgazdasági és halászati kérdésekről tárgyaljon.
Beindult Békés megyében is a családoknak nyúltartással önellátást biztosító „NYÚL-unk a munkáért” program. A kezdeményezés újszerűsége miatt meghosszabbították a pályázati kiírást.