A tervek szerint október 1-jén indulnak a fagykárok enyhítését szolgáló kifizetések. Az igényléseket augusztus 19-ig lehetett leadni a falugazdászoknak. Az előzetes számítások szerint 40-50 ezer forint juthat a fagykárt szenvedett gazdálkodóknak.

Mint Simon Attila, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Heves Megyei Kirendeltségének vezetője a Heves megyei hírportálnak elmondta, a fagykár enyhítése három pilléren áll: kárenyhítési alap, igényelhető állami gyorssegély és az MFB bevonásával kidolgozott hitelkonstrukció. A gazdák minden évben befizetik a hektáronként előre megállapított összegeket június 30-ig a kárenyhítési alapba – 2011-ben gyümölcsösnél kétezer, szántóföldnél nyolcszáz forint. A befizetésekből mintegy 4–4,5 milliárd forintos keretre lehet számítani, amelyből azok a viharkárral vagy belvízzel sújtott területek gazdái is részesülnek, akik szintén befizetők.

A második pillér a gyorssegély. Ezt az igényelheti, akinek nincs köztartozása, regisztrált az MVH-hoz, nem áll felszámolás alatt, a fagykár mértéke az előző három legeredményesebb év hozamához viszonyítva eléri a hetven százalékot, s az előírt határidőn belül bejelentést tett. Gyorssegélyre 1,27 milliárd forintot teremtett elő a kormány. A kárt a falugazdászok igazolják, s az igényléshez szükséges nyomtatványokat is hozzájuk kellett eljuttatni augusztus 19-ig.

A kárrendezés harmadik pillére az MFB bevonásával kidolgozott hitelkonstrukció. Húszéves futamidőre, három év türelmi idővel kamat- és bankiköltség-mentes hitel kapható állami garanciavállalás mellett. Az előzetes számítások szerint átlagos gazdasági évek mellett a futamidő lejárta előtt vissza lehet fizetni a kölcsönt.

Forrás: Eger Vidék Kincsei Nonprofit Kft., heol.hu

Cikk megosztása