July 2011

Második alkalommal rendezték meg Mórahalmon a Dél-Alföldi Rétesfesztivál és Kalácsünnepet. Az esemény óriási, több mint 24 méteres almás rétessel szolgált jótékony célokat.

A sikeresen pályázó völgységi kistérségben pályázati pénzből kezdték el a parlagfűirtást. A program Závodon indult, ahol lelkes önkéntesek estek neki a szó szerint szemet bántó gyomnak.

Nominálértéken befagyasztaná a Bizottság javaslata 2014 és 2020 között a közös agrárpolitikára és a kohéziós politikára fordított kiadásokat – erősítette meg Janusz Lewandowski költségvetési biztos, aki hétfőn mutatta be a tagállamoknak a többéves pénzügyi tervre vonatkozó hivatalos javas

A Vas megyei Orfalun és Szalafőn is pályázati forrásból fejlesztették a települést. Orfalun új kézművesházat adtak át, Szalafőn pedig meseparkot építenek uniós támogatással. Az Égig Érő Paszuly Mesepark jövőre készülhet el.

A globálizáció hatásai egyre inkább tettenérhetők a kereskedelemben. Az idősebbek még emlékezhetnek azokra az ételekre, amelyek hagyományos módon készültek, ezeket az ízeket szeretnék visszahozni a helyi termékek készítői.

A sümegi vár tövében tartottak munkatalálkozót a közép-dunántúli régió LEADER-csoportjai, gyakorlati tanácsokkal és tapasztalatokkal szolgálva egymásnak. Fejér megyéből öt akciócsoport vett részt a találkozón.

Megáldották és átadták a bakonybéli Szent Günter Vendégházat. A Szent Mauríciusz Monostor projektje „A BAKONYÉRT” Egyesület segítségével és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával valósult meg.

Az Európai Bizottság június 30-án közzétette a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó agrár-költségvetési elképzeléseit, amelyek Dacian Ciolos, mezőgazdasági biztos értékelése szerint lényeges változtatásokat tesznek lehetővé a Közös Agrárpolitikában (KAP), írja az Agrár Európa.

Kiállítással zárult az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastélyban rendezett nemzetközi művésztelep. A tárlat bizonyította: az alkotótábor résztvevőinek tehetsége méltó a patinás épület szépségéhez.

Oldalak