August 2011

Az Abai Kistérségben élő állástalanok, szakképzettséggel nem rendelkezők vehettek részt az Egész életen át tanulunk címmel meghirdetett pályázati programban. Aba önkormányzata csaknem harmincmillió forintot nyert a projektre.

Az lehet a legkedveltebb borvidéki település, ahol a legtöbb borkedvelő koccint 2011. szeptember 4-én 16 órakor. A "Koccintás 2011" versenyre bármelyik borvidéki település jelentkezhet.

Egyszerre avatták a napokban a Vas megyei Oszkón a felújított templomot, orvosi rendelőt, Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret, játszóteret és pihenőparkot. Összesen több mint 130 millió forintból fejlesztették a települést.

Csaknem 1,1 milliárd forintnyi munkahelyteremtő és –megtartó pályázati támogatást osztottak szét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ebből több száz új tartós munkahely teremtésére és régi megtartására van lehetőség.

A millenium évéből származó hivatalos iratra, „kísérő” levélre és magyar királyi váltópénzre bukkantak a jánoshidai iskola bontása közben. A lelet jelenleg a helyi polgármesteri hivatalban vár a rendbe tételére.

Testvértelepülési megállapodással tette emlékezetessé Vése a hagyományosan megrendezett, jubileumi kovácstalálkozót. A község ezzel egy szoros kapcsolatot erősített meg hivatalosan is.

Összesen 116,6 millió forintra pályázhatnak civil szervezetek a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A Zöld Forrás pályázatból egy-egy szervezet maximum hárommillió forint támogatást kaphat. A pályázatokat 2011. augusztus 24-én éjfélig lehet benyújtani.

Egészségesként hirdetett élelmiszereket vizsgált be az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority, EFSA). A 2758 vizsgálat július 28-án közzétett eredménye csak az állítások ötödét tudta megerősíteni.

Háromezer közfoglalkoztatott kaphat munkát a megújult szociális földprogramnak köszönhetően. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton már el is kezdték a jelentkezők toborzását.

Oldalak