Francia és német kutatók szerint az emberre ártalmas lehet az a génmódosított kukoricafajta, amelyre Párizs kért európai uniós szintű tiltást. A terméket a huszonhét tagállam közül öt (Ausztria, Görögország, Luxemburg, Magyarország és Németország) piacán már régebb óta nem lehet forgalmazni.

A MON810 jelölésű termék Christoph Then, a müncheni Testbiotech kutatócég vezetője szerint olyan toxinokat tartalmaz, amelyek ártalmasak lehetnek az emberekre, ha beszennyezik a talajt, a vizet vagy a takarmányt. A cég Caeni Egyetemmel közösen végzett, február 17-én nyilvánosságra hozott tanulmánya ugyan nem mutatott fel egyértelmű eredményeket, ugyanakkor a kutatócsoport szerint „a végeredmény meglepő és ezt a kockázatot valahogy nem vették figyelembe” a korábbi felmérések idején. „Még nem ismerjük, mi ezek végső hatása az emberi fogyasztóra, még túl korai ezt megmondani” – nyilatkozta Christoph Then. „Nagyon óvatosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy azt mondjuk, bizonyítékunk van a magas fogyasztói kockázatra” – jelezte ugyanakkor, hogy még további vizsgálatokra van szükség.

A gyártó azt állítja, hogy terméke nem csak biztonságos, de környezetbarát is, mivel magasabb hozamok jellemzik, miközben kevesebb növényvédőszerre és vízre van szükségük. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2009-es jelentése szerint „a MON810 kukorica – tekintettel az emberi és állati egészségre gyakorolt lehetséges hatásaira –, ugyanolyan biztonságos, mint hagyományos társai”. Öt évvel korábban hasonló következtetésre jutott a pármai székhelyű uniós ügynökség. Ennek ellenére az EFSA-jelentést európai parlamenti képviselők, tagállami kormányzatok és kutatók – köztük a Testbiotech – is kritizálták, mert szerintük túlságosan az iparági eredetű forrásokra és kutatókra támaszkodott.

Párizs már 2008-ban betiltotta a MON810 forgalmazását, de a döntést egy novemberi francia bírói határozat megsemmisítette. Ennek ellenére a gyártó cég januárban bejelentette, hogy nem hozza forgalomba a terméket Franciaországban.

 

Forrás: Euractiv.com

Cikk megosztása