Pályázati támogatás segítségével szervezte újjá a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet a sürgősségi betegellátást a városban és térségében. Az intézményben 280 millió forintos beruházás során kialakított sürgősségi osztályát 2012. február 16-án adták ünnepélyesen át. Az eseményen beszédet mondott Lázár János polgármester és Kallai Árpád, az intézmény főigazgatója.

A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet sürgősségi fogadóhelyének fejlesztése sürgősségi osztállyá elnevezésű TIOP pályázat sikerének köszönhetően – 238 millió forint uniós támogatás segítségével – összesen közel 280 millió forintot fordítottak a beruházásra. Az osztályon naponta akár hatvan beteget is képesek fogadni az orvosok. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Az új sürgősségi osztályon három vizsgálót alakítottak ki, a súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegeket pedig az úgynevezett sokktalanítóban láthatják majd el. A hatágyas kórterem mellett rendelkezésre áll két egyágyas elkülönítő szoba is, ahol a kezeltek 24 órás megfigyelésére nyílik lehetőség. Az osztályt egy folyosó köti össze a kórház „A” épületével, hogy mielőbb elvégezhessék a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat.

Forrás: A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület, szegedma.hu

Cikk megosztása