Sport, kultúra, foglalkoztatás – Csikvánd szinte minden területen pályázott és nyert is támogatást, több mint hatvanmillió forintból számos álmát is megvalósította az elmúlt évben. A település több pénzt nyert pályázatokon, mint az önkormányzat éves költségvetése.

Több mint 32 millió forintból látványos változáson ment keresztül a felújított és átalakított kastély. Ma már ifjúsági és szabadidőközpontként használják a helyiek, legutóbb esküvőt is tartottak az évszázados téglákkal kirakott pincehelyiségben.

A helyi piacnak a szomszédos park ad otthont, amelyet közmunkások takarították ki. A szőlőhegyen 62 év után a közelmúltban állították vissza a kapukat, és a pincesor több mint félszáz pincészetében kötötték be az áramot. Ez a beruházás 18 millió forintba került, de az összeget a szolgáltató állta.

A falu a LEADER pályázatokon is rendre sikerrel szerepel: az ifjúsági és szabadidőközpontra közel ötmillió forintot nyert, amelyet másfél millió forint önrésszel egészített ki. A csikvándi sportegyesület szintén LEADER forrásból egymillió forint értékű labdafogó hálót vásárolhatott. A községbe érkezőket üdvözlőtábla fogadja, és turisztikai információs táblák, pihenőpadok tarkítják a települést. Májusra elkészült a Rábától a Sokoróig tartó túraútvonal, a tavaszi forralt bor fesztivál a Sokoró egyik legismertebb rendezvényévé nőtte ki magát.

Forrás: Pannónia Kincse LEADER Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása