Idén először ült össze a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa. A megbeszélésen a fő témát a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia jelentette, amely az erőforrások ésszerű felhasználásának igyekszik irányt mutatni.
May 2012
Fenntartható társadalom – merre haladunk?” címmel, állami és környezetvédelmi civil partnereit is bevonva rendezett konferenciát a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSZ) április 25-én, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
Az új külső, új – megalakuló félben lévő – szerkesztő bizottság, új kiadó ellenére a környezetgazdálkodás és vidékfejlesztés legújabb tudományos eredményei a régi hagyományok szellemében szerkesztett szakfolyóiratban olvashatók.
Európa első csillagos-égbolt parkjának létrehozásáért és működtetéséért tüntetett ki két szakembert Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akik az egyedi kezdeményezés meghonosításáért kapták a díjakat.
A turizmus fellendítése és a vendéglátás látványos fejlesztése: Simonfa kitüntetett szerepet szán az ágazat erősítésére. A négyszáz lelkes településen ebben látják a kitörési pontot, de az óvodai nevelést is fejlesztik.
Izgalmas és fontos témák: jön a Darányi Ignác Terv, lendületben az MNVH, a 2014–20-as KAP céljai és a hazai törekvések, kiemelt projektek a magyar vidék felemelkedéséért.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat III. szakosztálya május 18-án „Népi gyógyítás- gyógynövényismereti örökségünk és az EU szabályok” című előadás-sorozatot és szakmai fórumot szervez Halimbára.
Megújult a Lőrinci erőműi részén található játszótér. Az elavult, régi eszközök lecserélésével a városrészen lakó gyermekek számára is elérhetővé vált a lehetőség, hogy korszerű játékokon, biztonságban játszhassanak a szabadban.
A Győr-Moson-Sopron megyei Dénesfa kapcsolata a székelyföldi Ákosfalvával, valamint környező településeivel több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Főként a gyerekek örülnek a határon átnyúló magyar-magyar közösségnek.