Erdélyi csoportot látott vendégül a dénesfai önkormányzat: huszonnégy felnőtt és huszonöt gyerek utazott Magyarországra. „Úgy gondoltuk, kiválóbb szállást nem is találhatnánk, mint a dénesfai önkormányzat szállóját. Barátaink örömmel fogadtak bennünket és felajánlották segítségüket” – mondta Józsa Gabriella, az ákosfalvai iskola igazgatója.

A székelyföldi község és a hozzá tartozó nyolc falu, valamint a Dél-Rábaköz kapcsolata több mint tíz évvel ezelőtt, az 1990-es évek végén kezdődött, a gödöllői Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján ismerkedtek meg egymással a települések vezetői. Az első beszélgetések után már el is utazott az első küldöttség Erdélybe. Azóta minden évben egyszer-kétszer találkoznak a települések lakói.

Az ákosfalvai pedagógusok szerint leginkább a gyerekek látják hasznát a kapcsolatnak. „A gyerekek között szinte azonnal barátságok kötődtek, melyek azóta is élnek. A belediek, dénesfaiak, edveiek, vásárosfaluiak mindig érezhető örömmel várják csoportunkat” – fogalmazott Józsa Gabriella. „És persze mi is hasonló érzésekkel fogadjuk az ő látogatásukat. Sok gyerek máskülönben nem is jutna el Magyarországra, ez az egyetlen lehetőségük az anyaországi kapcsolatra. Megható az a szeretet, amivel fogadnak bennünket. Most, Dénesfán is körülvettek bennünket, mindennel elláttak, amire csak szükség volt, családias hangulatban telik a néhány napos látogatás” – mondta a pedagógus.

Kodó Edina Henrietta másodszor, György Renáta Tünde először járt Magyarországon, tapasztalataik azonban ugyanazok. Mint mondták, sok barátjuk van a beledi iskolából és bíznak benne, hogy a diákévek után is megmarad a kapcsolat.

Az erdélyiek vendéglátásáról a Dénesfáért Egyesület tagjai gondoskodtak, akik maguk készítették a reggelit, vacsorát, és induláskor még útra való szendvicseket is csomagoltak. „Örülünk, hogy vendégül láthatjuk őket. Nagyon kedves emberek és a gyerekek is tisztelettudóak, jól neveltek” – mondta egyesület vezetője, Simon Vilmosné. „Reméljük, jól érezték magukat nálunk és máskor is visszatérnek. Egyesületünk egyébként minden helyi megmozdulásban igyekszik részt venni, de szívünknek különösen kedves, amikor ilyen vendégeink vannak.”

Takács Lajos házigazda polgármester szerint akadnak, akik nem érdeklődnek Erdély iránt, ám a többségben erős érzések vannak a határon túliak iránt. „Dénesfán és a környékbeli falvakban legalábbis így látom. És ami a legfontosabb, ezt az érzést a gyerekeknek is továbbadjuk. Emiatt aztán nem is válik unalmassá a kapcsolat, nem lehet kimeríteni, mindig tudunk újat mutatni a másiknak” – tette hozzá a település első embere.

Forrás: Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, kisalfold.hu

Cikk megosztása