September 2011

Több mint hatmillió forintot nyert Ároktő önkormányzata a helyi általános iskola informatikai eszközeinek fejlesztésére. A diákok az új tanévben már ezek segítségével tanulnak és négy interaktív táblát is használnak.

Kilenc település alapított közös konzorciumot, hogy együtt könnyebben nyerhessenek el pályázati pénzeket. Projektötleteik a fiatalok közösségformálásban igyekeznek segíteni, pihenősziget, közösségi grillező építését is tervezik.

Faluként ismét csak a Heves megyei Boldog ad otthont idén is a Magyar Dal Napjának. A szombati rendezvényen gyerek és felnőtt zenés műsorokra, koncertekre invitálnak minden muzsikakedvelőt.

Szeptember 6-án a "Génbankok szerepe a gyümölcstermesztés fejlesztésében" című szakmai tanácskozáson Kovács Gyulának adták át az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány díját.

Majdnem duplájára nőtt a kiskunmajsai bölcsőde befogadóképessége egy uniós projektnek köszönhetően, és felújítást is végeztek. Szeptemberben új játékokkal és helyiségekkel fogadta az épület a bölcsődéseket.

Tizenegymillió euró támogatást nyert hazánk egyetlen, csak juhtejet feldolgozó sajtüzeme működési területük bővítésére, mert megcélozták a holland, a dán és az olasz piacot. A termelési növekedés munkahelyteremtést is lehetővé tett.

Apostagon és Algyőn is oktatást segítő informatikai eszközöket kapott a település általános iskolája, utóbbi településen ráadásul már új iskolaépület fogadja a készülékeket. A beruházásokat pályázati források segítették.

Átadták a pályázati pénzből megújult tiszakécskei termálfürdőt. A föld mélyén lévő meleg vizet a fűtésnél is kihasználták, energiát és pénzt takarítva meg. Az átalakítás 680 millió forintba került, ehhez 330 millió támogatás érkezett.

A helyi református közösség méztermelő kft.-je nyitotta meg a 2009-ben finanszírozási okok miatt bezárt göncruszkai általános iskolát idén szeptemberben. Az üzemeltetésbe besegít az önkormányzat, helyi vállalkozók és a szülők is.

Jelentést adott ki az Európai Bizottság a Nemzeti Stratégiai Tervek és a Közösségi Stratégiai Iránymutatások gyakorlatba való átültetéséről. A dokumentum a jelenlegi hétéves költségvetési ciklus (2007-2013) eredményeit vizsgálja 2009 végéig.

Oldalak