Egyezménnyel erősítette meg a testvériséget Hortobágy és Hollókő között a két település első embere augusztus 27-én a Kilenclyukú hídnál. Az együttműködés több mint tíz évre nyúlik vissza a két világörökségi helyszín között. A polgármesterek célja, hogy továbbra is közös erővel hívják fel

az ország figyelmét értékeink megóvásának fontosságára.

Hollókő az építészeti emlékeivel, Hortobágy a természet és az ember harmonikus együttélésének hagyományaival vívta ki a világörökségi címet – mutatott rá az aláírás előtt Gencsi Zoltán, a pusztai község alpolgármestere. Szabó Csaba, Hollókő első embere – miután kézjegyével és a község pecsétjével ellátta a dokumentumot – felidézte, hogy az évtizednyi együttműködés számos találkozást és gyümölcsöző közös munkát eredményezett. Valamint reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat megerősítésével a jövőben is szép időszak vár az értékőrző barátságra.

„Szeretnénk az ország és a kormányzat figyelmét felhívni arra: nemzeti kincseink különös odafigyelést igényelnek avégett, hogy amit őseinktől örököltünk, azt a kulturális szépséget ugyanúgy tudjuk átadni az utókor számára is. Megőrizni, megvédeni ezeket az értékeinket nem csak a mi érdekünk, hanem az egész országé is, erre szeretnénk mi rámutatni ezzel az együttműködéssel” – mondta a megyei hírportálnak Vincze Andrásné, Hortobágy polgármestere. Hozzátette: „szeretnénk egymás értékeire is felhívni a figyelmet, s kölcsönösen bemutatni és népszerűsíteni azokat, mint eddig. S akár problémáink akadnak a jövőben, akár egy-egy jó megoldásunk, azokat megosztjuk egymással, s továbblépünk a kölcsönös érdekérvényesítésben”.

Az aláírási ceremónia részeként Szabó Csaba Hollókő kerámiából készült ékes címerét ajándékozta Hortobágy polgármesterasszonyának, Vincze Andrásné pedig nádudvari fekete kerámiával és szürkemarha tülökből készült míves pásztorkürttel viszonozta a gesztust. Ezután a két település elöljárói a pásztorhagyományoknak megfelelően szögeket vertek a keleti hídfőnél található vándorlegényoszlopba, majd a két képviselő-testület közös fotográfiával is emléket állított a jeles pillanatoknak.

Forrás: Hortobágyi LEADER Nonprofit Kft., haon.hu

Cikk megosztása