April 2012

Összefogott a kálmánházi és az ópályi Teleház, hogy közös agrár e-tanácsadói távképzést szervezzen. A tréning végén a résztvevők vizsgát tettek, és a Teleházakban adnak sokrétű tudásuk segítségével tanácsokat.

Az Új Széchenyi Terv támogatásával fejleszthetett a keszthelyi Balatoni Múzeum: a beruházás során korszerű internetes információs pontot és múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki, jobban bekapcsolva az intézményt az oktatásba.

Az Európai Unió Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapjának köszönhetően három fiatal vasvári gazda is mezőgazdasági vállalkozásba foghatott. A kezdeti segítségnek is hála mára stabil, versenyképes gazdaságot alakítottak ki.

Pályázati forrás is segítette a Keszthelyen működő fafaragó szakkör működését, amely csaknem négy évtizede ápolja a magyar népművészeti hagyományokat.

A korábbi betonburkolat helyett térkövek és parkosított zöldfelületek várják a látogatókat Kisigmándon, az egykori lóistálló felújításával pedig jelentős összeget spórolhat meg az önkormányzat.

Az ország északi részén élő palócok gazdag helyi hagyományait máig ápolják a térségbeli települések. A Barkóságban előadás, Kazáron kiadvány mutatta be a népcsoport életét, kulturális örökségét.

A Balaton déli partján kulturális, az északin rendvédelmi téren fogtak össze települések, hogy együtt, közösen tegyék vonzóbbá a látogatók számára a környéket, növelve az odaérkező turisták számát.

Jók az eddigi tapasztalatok a Dunántúlon az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekről, és az átadás előtt álló vagy frissen megnyílt intézményekkel kapcsolatban is lelkesen nyilatkoztak a települések polgármesterei.

Pályázati támogatásnak köszönhetően újult meg az egyedi természeti és idegenforgalmi értékű tapolcai barlangrendszer. A projekt koordinátora kiemelte: minden eddiginél több támogatás jut földtani természetvédelemre.

Oldalak