Múzeumpedagógiai foglalkoztatót és virtuális pontot alakítottak ki a Balatoni Múzeumban. A beruházás során – amelyre európai uniós pályázaton, az Új Széchenyi Terv kiírásán több mint 34 millió forintot nyertek – szakkörök, előadássorozatok megtartására alkalmas múzeumpedagógiai foglalkoztató termet, valamint egy korszerű eszközökkel felszerelt virtuális pontot alakítottak ki.

A projektzáró ünnepségen jelen volt Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere és Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala megyei közgyűlés elnöke, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy megvalósult a projekt, és gratulált a résztvevőknek a pályázat sikeréért és a beruházás megvalósításáért. Kostyál László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatóhelyettese azt mondta: jó érzés látni, hogy folyamatosan szépül az intézmény. Hangsúlyozta, hogy ez nem volt mindig így, pedig – például a nyílászárók állapota miatt – nagy szükség lett volna a felújításra, néhány éve viszont megfordult a trend, folyamatosak a látványos felújítások, beruházások a múzeumban. Kostyál László szerint könnyen lehet, hogy a múzeum lesz a leglátogatottabb intézmény a megyében, ami azért is fontos, hogy minél többen vigyék Keszthely, Zala és a Balaton történelmének, kultúrájának jó hírét.

A projektet Havasi Bálint, a 114 esztendős Balatoni Múzeum igazgatója mutatta be. Az új fejlesztéseknek köszönhetően a tradíciókkal, tapasztalatokkal rendelkező múzeum jól felszerelt iskolaszertárként működik, partner a tanításban. A virtuális pontba betérők az internetes kapcsolat segítségével további információkat tudhatnak meg az adott témákról. Havasi Bálint elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően digitalizálhatják a múzeum teljes képeslapgyűjteményét. A múzeumpedagógiai foglalkoztatóban óvodások és középiskolások egyaránt találnak elfoglaltságot a sok eszköznek, így például maketteknek, térképeknek, modelleknek, játékoknak, agyagozási lehetőségnek, interaktív táblának köszönhetően.

Forrás: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület, monitormagazin.hu

Cikk megosztása