June 2012

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség meghirdeti a hagyományőrző együttesek országos minősítését határon innen és túli magyar együttesek számára. A jelentkezési határidő augusztus 20-a.

Három napos nemzetközi konferencia mutatta be a magyar népi építészet történetét, jellegzetességeit, egyúttal kitekintést adva a népi kultúra kapcsolódó területeire és más országok hagyományaira is.

A Múzeumok Éjszakája rendezvény részeként június 16-án a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat nyílt napot szervez a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

A térség jellemző portékáit és balatoni halakat kínál ebben az évben is Gyenesdiás termelői biopiaca, amely azonban nemcsak nézelődni és bevásárolni hívogat, hanem közösségi térként rendezvényeknek is helyet ad.

Idén is megtartották Újszilváson az ágyas pálinkáknak, valamint kiváló magyar élelmiszereknek szentelt fesztivált, ahol a jó minőségű hazai termékek bemutatása mellett vásárlásra is kóstolásra is lehetőség volt.

Pályázati forrásnak köszönhetően vált szebbé Gyóró és Berekfürdő központja, így a beruházásoknak köszönhetően a települések közössége megújult, kulturált, esztétikus terekkel gazdagodott.

A közösségi alapú helyi fejlesztések szerepéről és az Európai Unió LEADER programjának jövőjéről szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, amelyet már az 2014-től kezdődő hétéves időszakra való felkészülés jegyében tartottak.

A közösségi alapú helyi fejlesztések szerepéről és az Európai Unió LEADER programjának jövőjéről szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, amelyet már az 2014-től kezdődő hétéves időszakra való felkészülés jegyében tartottak.

Elkészült Mindszentkálla új csatornarendszere, amelynek köszönhetően a település lakóit a helyi vízkészlet megóvása mellett lehet ellátni. A beruházásban nagy segítséget jelentett, hogy EU-támogatást tudtak hozzá igénybe venni.

Közös erőfeszítésnek hála menekült meg az enyészettől Pusztafogacs két és fél évszázados, tanyavilágban található katolikus kápolnája, és az összefogásnak köszönhető az is, hogy Bicske kicsiny evangélikus temploma megújulhatott.

Oldalak