July 2012

A néptánc, a világ- és a népzene uralta bárdudvarnoki Petörke-völgyet két napra, de a július 6-7-i, ingyenes Folkbeats-fesztiválon a gasztronómiai élményeknek is hódolni lehetett emellett.

Négy Baranya megyei települést is érintettek a Harkány-Sellye-Darány összekötő út felújítási munkálatai: a mellékutak friss burkolatot, padkákat és buszmegállóhelyeket kaptak, és a vízelvezető árkokat is kitisztították.

Összetett fejlesztési programot valósít meg a Kecskeméti Főiskola. Bács-Kiskun megye székhelyének felsőoktatási intézménye az Európai Unió támogatásával csaknem félmilliárd forintot fektetett a komplex projektbe.

A közutak, vízelvezető árkok karbantartása is hasznos lehetőséget nyújt az állás nélkül maradtak foglalkoztatására, de agrárprojektekkel akár saját intézményeiket is elláthatják az önkormányzatok.

Révfülöp, Sárszentmihály és Zsira is csatlakozott az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret létrehozó települések sorához, ezzel sikeresen részt véve az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vidékfejlesztési programjában.

Idén 13. alkalommal rendezik meg a tokaji hegyvidék legnagyobb szabású rendezvényét, a Hegyalja Fesztivált. A látogatókat a borvidék nedűi mellett neves hazai és külföldi sztárok fellépései várják a helyszínen.

Aktuális vidékfejlesztési kérdésekről, a LEADER kezdeményezés tanulságairól, tapasztalatairól egyeztettek az Európai Bizottság és a VM képviselőivel a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület tagjai.

Több hagyományőrző fesztivált tartottak a közelmúltban hazánkban, amelyek modern formában segítenek, hogy kulturális örökségünk ne csak múltbeli relikvia, hanem valóban átélt élmény maradhasson.

Egy új óvodát és egy bölcsődét is felavattak a közelmúltban hazánk északkeleti negyedében. A Jászapátin és Cigándon átadott intézmények segítségével már korán megkezdődhet a gyermekek közösségi nevelése.

Oldalak