October 2012

Felújították a vizesblokkokat, új járólapot raktak le, betonoztak, és festettek Lakhegy sportöltözőjében. A Zala megyei település pályázati forrásból fedezte a beruházás munkálatainak költségeit.

A szaktárca az érintettekkel, a magyar gazdákkal közösen szeretne felkészülni az európai uniós agrárpolitika új, 2014 és 2020 közötti időszakára – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden Mezőtúron, a Vidék Akadémia első konferenciáján.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával támogatott Zempléni Kavalkád rendezvénysorozat legújabb állomását Pusztafalun, a Sárospatak-Kassa kerékpárút átadásakor tartották meg.

Az Abaújvári Református Egyházközség hálaadó istentisztelettel ünnepli temploma felújítását, valamint a Perényi Borbála Gyülekezeti Otthon nevet viselő Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) elkészültét.

„Teret a Vidéknek! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés” címmel tartottak szakmai konferenciát Pécsett, amelyen helyi termékek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

A szaktárca az érintettekkel, a magyar gazdákkal közösen szeretne felkészülni az európai uniós agrárpolitika új, 2014 és 2020 közötti időszakára – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden Mezőtúron, a Vidék Akadémia első konferenciáján.

Pályázati támogatással egy-egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát hoztak létre a Baranya megyei Siklóson és Kémesen, amelyek különböző kezdeményezésekkel igyekeznek segíteni a fiatalokat.

Átadták a megújult parkerdőt, zarándokhelyet és a hozzá kapcsolódó színpadot a Szentkút-völgyben. A több mint 40 millió forintos munkálatokat az egyház, civilek, valamint a helyi erdészet összefogása kísérte.

Integrált Közösségi és Szolgáltató Térré vált a Csongrád megyei Zsombó közösségi háza. A beruházás átadását követően máris két kiállítás nyílt az épületben, majd Hobo önálló estje várta az intézménybe a látogatókat.

Oldalak