October 2012

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) az előzetesen nyilvántartásba vett szervezetek számára, 

Vidék Mustra – Termelői piac a főváros szívében” elnevezésű rendezvényen való részvételre.

Összesen csaknem negyvenmillió forintot nyert Lajoskomárom a faluközpont megújítására, ám ehhez rengeteg saját munkát is hozzátettek, így az utak, járdák mellett a közintézmények és a két templom is újjászületett.

Az immár hagyománnyá vált Zalai Művészeti Fesztiválon újra népdal szakági bemutatót rendeztek. A gellénházai eseményen csaknem két tucat csoport lépett fel összesen 250 fővel, hogy megmérettesse magát.

Parlamenti képviselők és helyi öregfiúk focimeccsével avatták fel a LEADER pályázati forrásból megújult öltözőt és sportcsarnokot Tápióságon. A beruházásokra több mint 15 millió forintnyi támogatást kaptak.

A szociális földprogram eszköz ahhoz, hogy a mélyszegénységben élők a saját munkájukkal javítsák helyzetüket – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szociális programban résztvevők árubemutatóján tartott sajtótájékoztatón.

Az egészséges táplálkozásról, valamint hazánk vízi és vízparti élővilágáról is előadásokat hallhatott az, aki október 12-én ellátogatott a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba.

„Teret a Vidéknek! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés” címmel tartottak szakmai konferenciát Pécsett, amelyen helyi termékek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

Oldalak