March 2014

A NAKVI március 24-én rendezi meg következő Helyi Aktivációs Műhelynapját Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT-k) munkatársai számára Bugyi település IKSZT-jében. A jelentkezési határidő március 21.

Ez az árjegyzék a Földművelésügyi Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó középfokú szakok, szakmák tankönyveinek, tanügyi dokumentációinak,és egyéb kiadványainak a 2014. évre vonatkozó árait tartalmazza.

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15. alkalmából Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter több kitüntetést és díjat is adományozott március 14-én, a szaktárca dísztermében.

Több száz, Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben (IKSZT) dolgozó szakember és vidékfejlesztő vett részt a harmadik alkalommal megrendezett Országos IKSZT Szakmai Találkozón március 12-én Budapesten.

Rendhagyó kétnapos konferenciát rendez a FATOSZ és partnerszervezetei, a VM, a NAKVI, a BGF és a KVIK március 20-21-én, amelynek helyszíne Budapesten a BGF kari előadóterme lesz.

Egyre többen ismerik az Európai Unió agrár- és vidékfejlesztési politikáját, de a megismertetéséhez új utakra, hatékonyabb eszközökre van szükség - derült ki az Európai Vidékfejlesztési Hálózat március 4-ei konferenciáján.

Gyorsan, elektronikusan is kitölthető felmérést készített a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége annak érdekében, hogy felmérje a hazai szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételét.

Oldalak