February 2013

Közösen mutatkozik be a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, illetve a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a Vidékfejlesztési Minisztériummal az Utazás 2013 kiállításon, az A pavilon 210B standján.

2013 februárjában újra szélesre tárta Meseország kapuját Kecskeméten „az év vidékfejlesztő közössége” elismerésben részesített a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár.

2013 februárjában újra szélesre tárta Meseország kapuját Kecskeméten „az év vidékfejlesztő közössége” elismerésben részesített a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár.

A pályázati támogatásból megújult csongrádi Ifjúsági Ház a jelenlegi vezetéssel ismét virágkorát éli. Az intézmény most közel száz százalékos kihasználtság mellett, saját magát eltartva működik.

Pelletgyártó üzemet hoztak létre Felgyőn, amely Csongrád és a környék jelentős mezőgazdasági termelésének zöldhulladékát hasznosítja, így megújuló energiaforrással lehet kiváltani a fosszilis tüzelőt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium árkádja alatt péntekenként megrendezésre kerülő „Vidéki Mustra-Termelői piac a főváros szívében” elnevezésű rendezvényen „BIO NAP a Vidék Mustrán” témájú kiemelt program kerül megszervezésre.

Gyakorlatilag teljesen lefedi Békéscsaba területét a szennyvízcsatorna-hálózat egy közelmúltban befejeződött fejlesztésnek köszönhetően. A rendszerre csaknem tízezer háztartás tudott csatlakozni.

Több mint 900 kilométer új túraútvonalat hoztak létre a Bakonyban, amelyek a térség és több mint két tucat települése legfontosabb épített és természeti értékeit mutatja be, interaktív térképen is jelölve azokat.

Egy húron pendül a finn Perityiset és a magyar Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport, amelyek a zene köré építették együttműködésüket, és amelyek egy közös projekt terveit is összeállították.

Újra megtartották a hagyományos Fejér megyei népdalversenyt Soponyán, ahol több mint negyven kisiskolás mérte össze tudását. A továbbjutók között volt egy helyi páros is, akik citerajátékkal kísérték éneküket.

Oldalak