Befejeződött Békéscsabán a városi szennyvízhálózat bővítése, az elkészült rendszert ünnepélyesen Vantara Gyula polgármester vette át. A fejlesztéssel összesen 250 kilométernyi új vezetéket fektettek le, ezzel 9400 család szennyvízproblémáját megoldva.

Korábban Békéscsaba csatornázottsága alig több mint 60 százalékos volt, ám a fejlesztés eredményeként szinte teljes lett. Az új szennyvízrendszert 170 kilométernél is több gerinc- és nyomóvezeték, valamint csaknem tízezer házi bekötővezeték alkotja. Emellett 34 meglévő szennyvízátemelőt felújítottak és 31 új átemelőt építettek. Az elkészült vezetékek ellenőrzése után, 2012 végére minden érintett család megkapta a rákötéshez szükséges hivatalos engedélyeket.

A beruházással fontos környezetvédelmi célok teljesülnek. „A csatorna kiépítésével a szennyvíz többé nem károsítja Békéscsaba talaját, és hozzájárul ahhoz, hogy ivóvízbázisunkat, természeti értékeinket megóvhassuk. Teljesült az, amire városunk és 9400 csabai család több évtizede várt” – fogalmazott Vantara Gyula polgármester az új hálózat ünnepélyes átadásán.

A békéscsabai szennyvízberuházás azonban nem áll meg, a környezetvédelmi eredmények a szennyvíztisztító telep párhuzamosan zajló, év végéig tartó korszerűsítésével válnak teljessé. A fejlesztés nyomán a városi szennyvíz megtisztítását, a keletkező szennyvíziszap kezelését és komposztálását a legkorszerűbb technológiák biztosítják, így az Élővíz-csatornába érkező, megtisztított víz a legszigorúbb hazai és nemzetközi előírásoknak is megfelel majd.

Forrás: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, beol.hu

Cikk megosztása