January 2017

Ismét megrendezték a hagyományos koccintós túrát a Mesés Hetésben. A természetbarátok Zsitkócról indultak, majd Bödeháza-Szentistvánlakon keresztül a Hetés Barátság Parkba érkeztek meg 2016. december 30-án.

alt

A komplex szakmai vizsgáztatás általános szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 62. § (2) szerint azon moduláris szakmai vizsgák esetében, amelyek utolsó vizsgatevékenysége 2015. június 30-át követően történik, elektronikus törzslapot kell kitölteni.

Közös érdekünk, hogy felismerjük a helyben történő házi és közösségi komposztálás nyújtotta lehetőségeket. Hazánkban egy főre vetítve közel 400 kilogramm települési hulladék keletkezik, amelynek közel 30 százalékát biológiailag lebomló hulladék alkotja, amely komposztálással jelentősen csökkenthető.

alt

A házi és közösségi komposztálás minél szélesebb körben történő elterjedése elengedhetetlen a fenntartható jövőre nézve, hiszen kiemelkedő jelentősége van a kerti hulladékok égetésének, valamint a hulladék illegális elhelyezésének visszaszorításban is.

December 2016

A Magyar Református Szeretetszolgálat köszönetet mondott idei támogatóinak adományaikért és önkéntes munkájukért. A Herman Ottó Intézet támogatását megköszönő oklevelet Eperjesi Tamás főigazgató-helyettes vette át.

2016. december 14-én a Herman Ottó Ünnep részeként tartották meg a Vidékstratégia 2020. – Együtt a vidékért címmel a Magyar Ruralisztikai Társaság programalkotó ülését. Az új, szakmai szervezet a vidékért aktívan tenni akaró embereknek biztosít párbeszédet.

Dr. Molnár Zsolt botanikus, etno-ökológus és a Mecsek Zöldút Egyesület kapta a 2016-os Herman Ottó Szellemisége Díjakat. A díjjal azon személyek és közösségek munkáját ismerik el, akik a kutatás és tudományos ismeretterjesztés területén kiemelkedő eredményeket értek el, munkájukkal kimagaslóan segítették a környezet- és természetvédelmet.

Oldalak