November 2016

alt

A Herman Ottó Intézet az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódva „A komposzt is érték” címmel konferenciát szervez. Elméleti és technológiai ismertetésen túl, gyakorlati útmutatóval is várják az érdeklődőket.

A Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottságának kezdeményezésére vizsgálatsorozat indult a gyermekek hallásvédelmében. A zajvédelmi konferencián felszólaló szakemberek valós veszélyforrásra hívták fel a figyelmet 2016. november 10-én.

alt

A magyar kutyafajták tenyésztésének állami koordinációja ismételten szükségessé vált – hangsúlyozta megnyitó beszédében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Herman Ottó Konferencia Központban csütörtökön megrendezett szakmai tanácskozáson.

alt

A Herman Ottó Intézet a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével és a Hétfa Kutatóintézettel közös szervezésben megvalósuló Vidékstratégia 2016 című konferenciasorozat keretében 2016. november 23-án rendezi meg „Szelíd térségfejlesztési modellek a gyakorlatban II.” elnevezésű programjának idei záró rendezvényét.

alt

A Herman Ottó Intézet műhelysorozatot indít a magyarországi natúrparkok négypilléres modell mentén végzett szakmai tevékenységének erősítése, a 2016 tavaszán elfogadott natúrparki fejlesztési koncepció végrehajtásának elősegítése érdekében.

2016. november 16-án Magyarország egyik legjelentősebb hosszú távú fejlesztési programjának, az Országos Környezeti Kármentesítési Programnak immár két évtizedes működése alkalmából rendeznek konferenciát a Herman Ottó Konferencia Központban.

Oldalak