June 2017

alt

Már hagyományosnak mondható, hiszen immár negyedik alkalommal szervezik meg a Weishaupt Hőtechnikai Kft. székhelyén a IV. Környezetbarát napot. A rendezvényen a környezetvédelem iránt elkötelezett, környezetbarát védjeggyel rendelkező cégek mutatkoznak be.

alt

A Kárpát-medence mezőgazdasági és élelmezési célú erőforrásai közkincsnek tekinthető, nemzeti örökségünk, identitásunk része, így megőrzésük kiemelt állami feladat. Ezért a hazai génmentési, génmegőrzési, génhasznosítási és génbanki tevékenységekre egyforma figyelmet kell fordítani – mondta V. Németh Zsolt a génmegőrzési stratégia magyar ebfajták tenyésztésére vonatkozó egyeztetési fórumán.

May 2017

alt

Kihirdették a Jam for Nature idei díjazottjait a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A zenei tehetségkutatóra idén több mint 40 formáció jelentkezett, közülük a legjobb zenekar a Sorbonne Sexual lett, a legjobb szóló/duó formáció pedig a Borsos Anna és Mackó Miki duó.

alt

2017. június 8-án folytatódik az Agrárakadémia a Herman Ottó Konferencia Központban. A júniusi fórum témája: a munkaerő biztosítása az agráriumban. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. által szervezett fórumsorozat az agrár-szakpolitika irányvonalainak bemutatását célozza meg.

alt

Visszatelepítették a fekete bödöncsigát egyik régi élőhelyére, Sályra. A 2010 óta tartó kísérlet sikerének köszönhetően hazánkban immár kettő, míg a Kárpát-medencében összesen öt populáció színesíti az élővilágot – kollégánk beszámolóját közöljük.

alt

Sikeresen zárult a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. „A hulladék is érték!” című pályázata. Összesen 63 pályamű érkezett: a legtöbbet, 40 darabot az alsó tagozatos gyermekek készítették. Pályázni egyénileg, hulladékból készített tárggyal lehetett.

alt

Megjelent a magyar vidék kínálatát bemutató Top Vidékjáró Utazási Magazin, amely a piacon egyedülálló módon mutatja be a vidéki Magyarországot, a maga hagyományaival, kultúrájával, programjaival, sokszínűségével.

alt

2017. május 25-én tartotta közgyűlését a Magyar Ruralisztikai Társaság. A Herman Ottó Konferencia Központban megtartott tanácskozáson a tagság megválasztotta a szervezet titkárának Tar Gyulát, valamint kijelölték tevékenységük főbb irányait.

alt

2017. június 12-én, immár harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Női Unió „Nők, információ, innováció” című konferenciáját, amelynek fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Szó lesz a generációk közötti kapcsolatról és a hagyományokra épülő megújulásról is.

alt

Nappali és éjjeli lepkefajok kategóriákban hirdetnek fotópályázatot a III. Országos Lepkész Találkozó szervezői. Az együttműködő szervezetek célja, hogy bemutassák, népszerűsítsék a hazai lepkefajokat, valamint felhívják a figyelmet a megőrzésük fontosságára. 2017. június 23. éjfélig várják a pályaműveket.

Oldalak