alt

Belgrádban tartották a CAMARO-D projekt első irányító bizottsági ülését, valamint tematikus munkaértekezletét 2017. szeptember 13. és 15. között. A nemzetközi tanácskozásra – amelynek házigazdája a Jan Černi Vízkészlet Fejlesztési Intézet volt – kilenc országból érkeztek az együttműködés tagjai, köztük a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai.

A 2019-ig tartó nemzetközi CAMARO-D (Cooperating towards Advanced Management Routines for land use impacts on the water regime in the Danube river basin) projekt kiemelt célja a vízkészletek védelmének összehangolása és javítása a területhasználat és az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben.

A szeptemberi találkozón a résztevők megtárgyalták a projekttel kapcsolatos általános eredményeket és tennivalókat, valamint rögzítették a következő periódusra tervezett feladatokat. A projekt egyik munkacsoportja összegyűjtötte az előnyös és előnytelen területhasználati gyakorlatokat a résztvevő országokban és azok katalogizálását végezte el. Az eredmények tükrében célul tűzték ki egy nemzetközi tudásbázis kialakítását.

A másik munkacsoport a tudásbázis gyakorlati alkalmazhatóságát vizsgálja majd meg a vízgyűjtő szinten, mintaterületek kijelölése és akciók végrehajtása segítségével. A gyűjtött tapasztalatok később egy Duna-menti területhasználati útmutató kidolgozását alapozzák meg.

A tanácskozás résztvevőinek alkalma nyílt két víztározó és azok vízgyűjtőjének meglátogatására is, ahol gyakorlati példákat láthattak a kedvezőtlen és kedvező területhasználati módokra vonatkozólag.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása