alt

Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága 2017 júliusában programot indított, amelynek célja, hogy támogassa a kis- és középvállalatoknak a körkörös gazdaságra való áttérését.  A programra szeptember 18-ig lehet jelentkezni.

A körkörös gazdaság gondolata egyáltalán nem új, hiszen a természetben mindenütt ez az elv érvényesül. Az anyagok állandó körforgásban vannak, semmi sem vész el, minden újra hasznosul vagy átalakul, így a szemét, mint fogalom nem is létezik. Ezt a gondolatot akarják átültetni a gazdasági életbe is, és körkörösebbé tenni azáltal, hogy csökkenteni próbálják a keletkező hulladék mennyiségét.

Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága várja azoknak a kis és középvállalkozásokat segítő környezetbarát megoldásokat nyújtó szervezeteknek, regionális hatóságoknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a programban. A részletekről ide kattintva lehet tájékozódni.

A Környezetvédelmi Igazgatóság azt szeretné, ha a programban minél több közép-európai kis és középvállalkozás részt venne. A különböző tréningeket hazai és külföldi cégek (a KPMG, az Ecofys, a CSR Netherlands és a Circle Economy) szervezik.

Cikk megosztása