16. alkalommal rendezték meg Magyarország, illetve a müncheni Oktoberfest után Közép-Európa legnagyobb gasztroturisztikai rendezvényét, a békéscsabai Kolbászfesztivált. A négy napon át tartó esemény elsősorban a gasztronómiáról, a kolbászról, a hagyományos magyar ízekről szólt, ugyanakkor számos kulturális program, koncertek, illetve mezőgazdasági termékkiállítás és vásár is színesítette azt.

A fesztivál leginkább várt és legnépszerűbb része a szombat délelőtt zajlott hagyományos kolbásztöltő-verseny, amelyre idén több mint ötszáz csapat nevezett be. A fantasztikus hangulatban lezajlott vetélkedő végén háromszázan le is adták elkészült kolbászaikat a neves médiaszemélyiségekből álló zsűrinek. A csapatok közül az egyik legnépszerűbb egy soproni baráti társaság volt, akik három töltővel dolgoztak, hogy előállítsák – végül különdíjjal jutalmazott – különleges, piros-fehér-zöld színű mintadarabjukat, azaz, ahogy ők nevezték, a „nemzet kolbászát”.

A fesztivál igazgatója, Hégely Sándor szerint évről-évre visszajárnak a látogatók illetve a versenyen induló csapatok. Nem egy olyan csapatot ismernek, akik eddig valamennyi rendezvényen jelen voltak, de minden évben újabb nevezések is érkeznek, miközben a látogatók száma is tovább növekedik. Ehhez a finom falatokon kívül nyilvánvalóan az is hozzájárul, hogy a kulturális, zenei programok, a borbemutatók, a szakmai vásár és számos más rendezvény által minden tekintetben tartalmas négy napot tudnak biztosítani a vendégeknek. Az idei rendezvény minden eddiginél több látogatót fogadott: hétfőig több mint százezren voltak kíváncsiak a Kolbászfesztiválra.

 

forrás: NAKVI

Cikk megosztása