A projekt a Társulás Szociális Szolgáltató Központjának három szakmai egységében valósult meg: Abádszalókon új épületet kapott a családsegítő központ és gyermekjóléti szolgálat, Kunhegyesen új épületbe került a gondozási központ – az idősek klubja, Tiszafüreden pedig egy felújított épületbe helyezték át a szociális alapszolgáltató intézményt, a nyugdíjas klubot.

A záró rendezvényekre illetve az átadásokra mindhárom helyszínen 2012. július hónap végén került sor.

A támogatást kétfordulós pályázat keretében nyerte el a Társulás, az ÉAOP-2008-4.1.3. B.C. kódjelű, „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex -, valamint bölcsődék önálló fejlesztésnek támogatására” kiírt pályázaton. Az első fordulós pályázatot 2008. májusában nyújtották be.

A projekt abádszalóki elemeként a Vörösmarty utca melletti tájrendezett keserűtavon (Vörösmarty u. 33.) épült meg a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat épülete. Az építkezés tavaly szeptemberben kezdődött.

A Szolgálat jelenleg a városházán működik szűkös körülmények között. A két szolgáltatás biztosítására, a családgondozók munkavégzésére két iroda áll rendelkezésre. A feltételek nem adottak az ügyfelek megfelelő fogadásához, sem a megfelelő munkavégzéshez. A családsegítő irodát nem kizárólag a családgondozó veszi igénybe, hanem más hivatali célokat is szolgálni fog. A váróhelyiség, a mellékhelyiség, a csoportszoba szintén közös használatú a polgármesteri hivataléval, továbbá nem biztosított az interjúszoba sem, akárcsak a gyermekek várakozásához szükséges feltételek (játszórész).

A 161 négyzetméter alapterületű épületben irodák – 3 iroda -, csoportszoba, váróterem, adomány-gyűjtő hely, konyha, illetve vizesblokkok kerültek kialakításra. Az épület megfelel az akadálymentesítési elvárásoknak, továbbá a megújuló energiák hasznosításaként napelemek, illetve hőszivattyú rendszer készült. Eszközbeszerzésekre is sor került, amelynek keretében berendezési tárgyakat, bútorokat és szakmai eszközöket (televízió, számítógép, iroda-, ügyfélváró- konyhabútor garnitúra, mosógép, konyhai berendezések, kerékpár, stb.) vásároltak a szolgáltatás minél magasabb szintű ellátása érdekében. Az abádszalóki kivitelezési munkálatok és eszköz-beszerzések költsége közel 40 millió forintba került.

A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat az új épületet várhatóan az ősz folyamán veszi igénybe. A projekt eredményeként javulni fog a szociális alapszolgáltatások színvonala, a szakmai munkavégzéshez és szolgáltatások megfelelő biztosításához szükséges feltételek biztosítottak lesznek.

Forrás: Tisza-tó Térsége Leader Egyesület, fonixtvtiszafured.com

Cikk megosztása