August 2012

Augusztus 11-én a Vas megyei Kercaszomoron V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár megnyitotta az augusztus 20-ig tartó, számos őrségi települést érintő XII. Hétrétország programsorozatot.

Mintegy 300 szőlőtőkét ültettek a Szekszárdra vezető főút egy körforgalmába, a pályázati támogatásból megvalósult beruházással abból a célból, hogy a terület egyik legfőbb erényét, a borkultúrát népszerűsítsék.

Idén is nagy sikert aratott a Művészetek Völgye fesztivál, amelyen két LEADER Helyi Akciócsoport, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület és a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület is részt vett helyi termékekkel, hagyományőrző programokkal.

Máriakálnok nevezetességévé és turisztikai vonzerejévé válhat az a több ezer rózsával díszített kert, amelyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap LEADER támogatásából alakítottak ki.

Az egész ország ügye a vidék, hangsúlyozta V. Németh Zsolt államtitkár a 20. Sziget Fesztiválon, ennek fejlődését pedig a vidékfejlesztési tárca és az EU komplex, átfogó szemlélettel igyekszik elősegíteni.

SZIGET 2. nap: Az egész ország ügye a vidék, hangsúlyozta V. Németh Zsolt államtitkár a 20. Sziget Fesztiválon, ennek fejlődését pedig a vidékfejlesztési tárca és az EU komplex, átfogó szemlélettel igyekszik elősegíteni.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósulhatott meg a tiszaszentimrei református templom felújítása, amelynek átadásán a vidékfejlesztési miniszter is részt vett.

A Sziget Fesztivál első napján már nagy érdeklődés fogadta a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közös sátrát a Civil Szigeten. A sátor előtt megrendezett Magyar Vidék Olimpián több száz fiatal versengett.

A XV. Aratónap és Kárpát-medencei Nemzetiségi Találkozó során adták át szarvasi Ezüstszőlő új, európai uniós támogatással kialakított Integrált Közösségi és Szolgáltató Terét.

Megújult épületek, modern bútorok állnak európai uniós támogatásnak köszönhetően az idősek rendelkezésére az észak-magyarországi Girincsen, Cereden és Szilaspagonyban.

Oldalak