Szántóversenyt rendeztek a Vas megyei Kerkáskápolnán. Az ötlet Szlovéniából eredt, a falu egyik képviselője ott látta, milyen nagy hagyománya alakult ki ennek a versenynek. Kerkáskápolnán az idei már a második alkalom volt, hogy megrendezték a vetélkedést, korábban lovasversenyt tartott a falu.

Volt, aki a mai kornak megfelelően motorizáltan, más az évszázadokon át megszokott lóerővel állt rajthoz a falutól kissé távolabb lévő tarlón, és még az ötletadó országból is érkeztek traktorosok, hogy különböző kategóriákban versengjenek a kupákért.

„Másutt az aratást ünneplik meg, ahogyan őseink is mindig megtették. Mi a hagyományos paraszti munkák közül a szántásra összpontosítunk, mert szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra: fontos volt és marad a gazdálkodás még az olyan gyengébb minőségű földeken is, mint amilyen az Őrségé” – mesélte Keserű József polgármester, aki maga is gazdálkodó.

A rendezvényt hagyományőrző közösségi programok is színesítették: a sportpályán jurtát állítottak fel, korhű öltözeteket, fegyverzeteket, lovas és gyalogos íjászbemutatót láthattak az érdeklődők a Batthyány Huszárbandérium bemutatóján. Ezt követően a kulturális programban néptáncosok, népdalosok, citerások és mesemondó szórakoztatta a nagyérdeműt. A szakma iránt érdeklődők számára a mezőgazdaság aktuális ügyeiről is rendeztek konzultációt. Este a Csillagösvény zenekar adott koncertet.

A rendezvény lebonyolítását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által társfinanszírozott LEADER-támogatás tette lehetővé.

Forrás: Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület, vasnepe.hu

Cikk megosztása