October 2017

alt

Az energia- és erőforrás-hatékonysággal foglalkozó nemzetközi projektek résztvevőinek szerveztek konferenciát a témában 2017. október 18–19-én Sevillában. A spanyolországi találkozó lehetőséget biztosított a tapasztalatcserére, illetve a témában megvalósult jó gyakorlatok megismerésére.

A PROLINE-CE projekt harmadik partner találkozóját 2017. október 16. és 18. között tartották a lengyelországi Katowicében. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai hét ország, projektben érintett szakemberei között vettek részt a nemzetközi találkozón.

Megtartották a hazai légszennyezettség csökkentésére irányuló lakossági fórumsorozat első két rendezvényét Karcagon és Szombathelyen. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által szervezett eseményeken kicsit és nagyok egyaránt ismerkedhettek a környezetbarát fatüzelés módszereivel.

Idén már nyolcadik alkalommal adták át a májustól megújult Ozone Televízió, Magyarország egyetlen zöld tematikus tévécsatornája által 2010-ben alapított zöld díjat, amellyel mindenféle közösség és magánszemély környezeti aktivitását honorálják, a nagyvállatoktól kezdve a civil szervezeteken át egészen az óvodákig.

Natúrparkjaink jelen és jövője címmel folytatódott a tavaly útjára indított natúrparki műhelykonferencia sorozat, amelynek legutóbbi eseménye a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös szervezésében valósult meg.

alt

Partnereivel együttműködésben nemzetközi konferenciát szervez a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. 2017. november 9-10-én. A kétnapos rendezvény témái a hazai madárvédelmi aktualitásai, valamint a 25 éves élőhelyvédelmi irányelv és a LIFE pályázati program.

Megjelent a Földművelésügyi Minisztérium illetékességi körébe tartozó szakképesítések szakmai írásbeli/interaktív és központi gyakorlati vizsgatevékenységeinek országos központi vizsganapjairól szóló közlemény.

alt

A nyári szünet után újra jelentkezik a hazai agrár-szakpolitika irányvonalainak bemutatását és népszerűsítését célzó konferenciasorozat, az Agrárakadémia. A soron következő, 2017. október 26-ai esemény témája az agrárágazat aktualitásai, kiemelten a baromfi- és a tejágazatban.

A hazai légszennyezettség csökkentése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából környezetvédelmi, ismeretterjesztő előadássorozatot indít a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Az ismeretterjesztő előadásokat 10 település önkormányzatával közösen megszervezett lakossági fórumon hallgathatják meg az érdeklődők.

Az Európa Tanács 2017-ben első alkalommal hirdeti meg a Táj Nemzetközi Napját. A magyar natúrparkok tájsétákkal csatlakoznak a kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez.

Oldalak