April 2013

Április 30. és május 4. között a komáromi Monostori Erőd ad otthont a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi film és zenei együttlétnek. Idén a nők és a nőiesség lesznek a középpontban „Magyarország legnagyobb sztármentes fesztiválján”.

Hét ország natúrparkjainak vezető képviselői gyűltek össze Wandlitzban, a Berlin melletti Barnim Natúrparkban, a Német Natúrpark Szövetség alapításának ötven éves évfordulóján.

A Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. partnerségben a SZÖVETTEL és más szervezetekkel a fenti címmel felhívást tett közzé. Ennek elsődleges célja a helyi alapanyagokból előállított termékek népszerűsítése, valamint a hazai fogyasztásban játszott szerepük növelése.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán „Hensch Árpád nyomdokain” címmel rendeztek konferenciát április 25-én, a Gazdálkodás folyóiratban publikáló PhD hallgatók és kutatók számára.

Bővül a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) tevékenységi köre. Az új feladatokat a névváltoztatás óta eltelt egy év eredményeivel nyílt napon mutatta be az Intézet április 24-én.

A DUE Médiahálózat április 26-28. között második alkalommal rendezi meg a Vásárhelyi DUE-napokat, amelynek idei vezérmotívuma a vidéki élet, a népi kultúra, a mezőgazdaság és a gasztronómia.

Bővül a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) tevékenységi köre. Az új feladatokat a névváltoztatás óta eltelt egy év eredményeivel nyílt napon mutatta be az Intézet április 24-én.

Április 16-án 6. alkalommal tanácskozott Az Európai LEADER Szövetség a Vidékfejlesztésért, a rendezvényre első ízben magyar kollégák, az MNVH LEADER Szakosztálya által kiválasztott ELARD képviselők is meghívást kaptak.

Oldalak