September 2014

Jó Gyakorlatok, Kreatív Megoldások: Helyi gazdaságfejlesztés a Kárpát-medencében mottóval rendezik meg október 16-17-én Budapesten a Nemzetstratégiai Akadémia negyedik rendezvényét, amelyre október 13-ig lehet regisztrálni.

A Koppánymenti Natúrpark elismerésével egybekötve ünnepélyes keretek között adta át Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a „Zöld IKSZT”-knek járó díjakat szeptember 19-én a Somogy megyei Törökkoppányban.

Idén a NAKVI is közreműködik a Magyar Diáksport Napjának megrendezésében, ennek köszönhetően pedig a programhoz Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek is csatlakozhatnak október 2-ig.

Magyarország nyolcadik natúrparkját pénteken a Somogy megyei Törökkoppányban avatták fel. A natúrparkok fejlesztésére egy éve kezdett együttműködést a minisztérium, a NAKVI és az MNVH.

Az alma a magyar gyümölcstermesztés egyik legfontosabb ágazata, azonban az európai és hazai rekordtermés miatt értékesítési problémák jelentkeztek. A kormány kiemelt figyelmet szentel a helyzet kezelésére, amelyhez a MNVH is csatlakozott.

Szeptember 17-én ünnepelte első jogelődje húsz évvel ezelőtti megalapítását a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet. A rendezvényen az intézmény számos partnere és Fazekas Sándor miniszter is részt vett.

Megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

Oldalak