Tudjuk, hogy a húsz év nem olyan sok, de sokat lehet elérni ennyi idő alatt – hangsúlyozta a Nemzeti Agrárszaktanácsi, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet születésnapján Mezőszentgyörgyi Dávid, a minisztériumi háttérintézet főigazgatója szeptember 17-én. Kiemelte, hogy az 1994-es kezdeti feladat, a szakoktatás még mindig az intézeté, ám azóta jelentősen bővült a profilja.

Húsz évvel ezelőtt a Nyugat-Európában elterjedt agrár- és vidékfejlesztés még újnak hangzott, a változásokat azonban sikerült befogadni, emelte ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az Intézet munkatársainak precizitását dicséri, hogy a rengeteg ügyfél ellenére alig volt panasz rájuk. A jövőre nézve elmondta, hogy az olyan alapértékek, mint a gazdaságok talpra állítása és a vidék fejlesztése, akkor sem lesznek mások, ha a közigazgatási szerkezet igen, ezért bizakodó.

Dinamikusan változott az Intézet, de mindeközben maga is nyomot hagyott, például az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér programmal vagy a gazdák felkészültségének emelésével az agrárfejlesztésben, közölte V. Németh Zsolt. A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szerint a családbarát intézményt kiemeli a többi közül az itt folyó munka légköre, amely mintául szolgálhat máshol is, az Intézet munkatársainak pedig köszönetet kell mondani a rugalmasságukért és hatékonyságukért.

Ennek jegyében Horváthné Révész Ágnes, aki a kezdetek óta az Intézet munkatársa, emléklapot vehetett át Fazekas Sándortól, aki szintén azt tartotta fontosnak, hogy a kollégák mosolyogva köszönnek, segítenek egymásnak nem csak munkában, hanem akár a magánéletben is.

Az Intézet nyílt nappal, koncerttel, kürtőskaláccsal, kenyérlángossal, zalai csülkös káposztával és születésnapi tortával várta partnereit és volt munkatársait az ünnepi alkalomra.

 

Forrás: NAKVI

Fotó: Pelsőczy Csaba

Cikk megosztása