A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) társadalmi egyeztetésre bocsátotta többek között az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek számára kiírt TÁMOP - 3.2.3/B-12/1 kódjelű pályázati felhívás tervezetét.
October 2012
Aktuális ügyekről és a következő, 2014-ben kezdődő hétéves európai uniós költségvetési időszak kérdéseiről is egyeztettek a Veszprém megyei Halimbán LEADER HACS-ok, valamint a vidékfejlesztési tárca és háttérintézményei.
Együttműködési megállapodást írt alá a Romániai és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szeptember 27-én Temesváron, másnap pedig a két ország LEADER Helyi Akciócsoportjai már konkrét közös projekötleteket is megfogalmaztak.
LEADER pályázati forrásból vásárolt traktort és különféle eszközöket egy perkátai gazda. A fejlesztéssel több és jobb minőségű takarmányt tud előállítani, amivel saját állatai mellett vásárlók igényeit is ki tudja elégíteni.
Együttműködési megállapodást írt alá a Romániai és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szeptember 27-én Temesváron, másnap pedig a két ország LEADER-csoportjai már konkrét közös projekötleteket is megfogalmaztak.
Október 30-ától 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak LEADER Helyi Akciócsoportok nemzetközi együttműködés céljából. Egy HACS legfeljebb 50 millió forintot igényelhet akár egy nagyobb, akár több kisebb projektre.
Nem csak a helyi hívőket szolgálják azok a digitális orgonák, amelyekre négy Veszprém megyei település plébániája közösen nyújtott be LEADER-pályázatot, hanem a helyi turizmus fellendítésében is segíthetnek.
Az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon járt a Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség, hogy saját, a fesztiválhoz hasonlóan a tájfajták megvédését célzó projektjéhez megismerje a helyi tapasztalatokat.
Falunapi programsorozattal ünnepelte Szokolya a község új Integrált Közösségi és Szolgáltató Terének átadását. Az intézmény létrejöttéhez a maga módján az egész község hozzájárult.
Összesen hat tematikus rendezvényt valósítottak meg a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER-támogatásából szeptemberben a Szinergia Egyesület működési területén.