A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) folyamatosan bővíti nemzetközi kapcsolatait, és együttműködési megállapodásokat köt a környező kelet-közép-európai országokban működő nemzeti vidéki hálózatokkal. A romániai hálózattal létrejött együttműködés előzményének tekinthető az a szakmai rendezvény, amelyen a Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében Maácz Miklós főosztályvezető, az MNVH képviseletében pedig Kiss Ágnes osztályvezető vettek részt 2011. május 12-14-én, Kovászna megyében. Itt a megye két nyertes pályázatának elindítása mellett alkalom nyílt az együttműködési lehetőségekkel kapcsolatos párbeszédre is.

Ennek eredményeként a két fél végül 2012. szeptember 27-én, Temesváron együttműködési megállapodást írt alá egy kétnapos szakmai találkozó során. A dokumentumot magyar részről Dr. Csatári Bálint, az MNVH elnöke, román részről pedig Miguel Salvo, a Román Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat Együttműködési Osztályának igazgatója látta el kézjegyével.

A megállapodás fontos szerepet vállalhat a két ország vidékfeljesztési törekvéseinek összehangolásában és számos közös projekt elindítását eredményezheti. A dokumentum kiemeli, hogy a felek a közös szakmai rendezvények szervezésére, a szakmai gyakorlatok és tapasztalatok megosztására, közös kapcsolataik bővítésére, valamint közös kiadványok és kutatási eredmények ismertetésére különös figyelmet fordítanak.

Az aláírást követően Parizán Anna, a Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsosa ismertette a hazánkban frissen megjelent, LEADER nemzetközi együttműködések támogatását célzó vidékfejlesztési miniszteri rendeletben foglaltakat.

Kiss Ágnes az MNVH tevékenységéről tartott előadásában kiemelte, hogy a hálózat a nemzetközi kapcsolatok bővítésén túl elősegíti a többszereplős fejlesztéseket, települési és szakmai együttműködési hálózatok kialakítását, szakmai tájékoztatást nyújt és biztosítja az Európai Vidékfejlesztési Hálózattal való együttműködést. A következő előadó Mihai Pascu volt az Association Excelsior Arad 20’ szervezet képviseletében. A romániai-magyar együttműködéseket elősegítő program főbb céljai a közös kommunikáció fejlesztése, a rendelkezésre álló erőforrások eredményes felhasználása, valamint a határmenti közösségek szociális és kulturális kohéziójának erősítése. Mátéffy Mária, a Csík LEADER Egyesület munkaszervezet vezetője egy, a vidéki építészeti értékek megőrzésére irányuló projektet ismertetett, amelyek megvalósításában magyar szervezetek is részt vettek. A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület képviseletében Rácz Judit ismertette az egyesület tevékenységét, segítségükkel létrejött beruházásokat mutatott be, valamint beszélt a Naturama szövetségről, amelynek kilenc, védett területekkel rendelkező LEADER csoport a tagja, akik különös figyelmet fordítanak a környezeti, kultúrális és emberi értékek megőrzésére.

A második napon kerekasztal-beszélgetéseket tartottak, amelyek során a két ország LEADER Helyi Akciócsoportjainak képviselői az együttműködés lehetőségeit keresték. A beszélgetések eredményeként konkrét projektötleteket is megfogalmaztak, és a résztvevők kidolgozták ezek megvalósításának lehetséges forgatókönyveit is. Ezek közt található a Déli Napfény LEADER Egyesület és a Csík LEADER Egyesület közös projektötlete, amely révén nyílt közösségi terek létesülnének mindkét országban kifejezetten a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltését és közösségük erősítését célozva. A két ország fiataljainak egymásra találását a terek használóinak közös találkozója erősítené.

Ezek alapján elmondható, hogy a találkozó eredménye az együttműködési megállapodás aláírásán túl a közös pontok tudatos kutatásának erősítése lett, amely reményeink szerint az elkövetkezendő időszak közös együttműködéseinek sikerességében fog megmutatkozni.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása