October 2018

Idén kilencedik alkalommal adták át a „zöld televízió", az Ozone TV tudományos-ismeretterjesztő csatorna rangos környezet- és természetvédelmi díját. Az Ozone Zöld-díj a lakott és természetes környezet megóvásáért végzett előremutató hazai erőfeszítéseket, ötleteket, valamint a zöld szemléletű tudatformálást díjazza, több kategóriában.
 
A Pannontáj–Sokoró Közhasznú Egyesület és a Magyar Natúrpark Szövetség közös szervezésében tartottak műhelynapot a magyarországi natúrparkok tagjai és a hozzájuk kapcsolódó környezeti nevelésben jártas szakemberek részére Békéscsabán.
Az Európa Tanács 2018-ban immáron második alkalommal hirdette meg A táj nemzetközi napját. A magyar natúrparkok az idén is tájsétákkal csatlakoznak a kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez.
A növény és állatfajok sokféleségének megőrzése a természetvédelem nagy kihívása, amelyre jó megoldást jelent a védett területek természetvédelmi célú vagyonkezelése – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára az I. Környezetgazdálkodási Konferencián, Kaposváron.

September 2018

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közzétette honlapján az Agrárminisztérium illetékességi körébe tartozó szakképesítések szakmai írásbeli/interaktív és központi gyakorlati vizsgatevékenységeinek országos központi vizsganapjairól szóló dokumentumokat a 2019. évre vonatkozóan.
Az újrahasznosított higiéniai papírtermékeket gyártó olasz Lucart-csoport szerdán felavatta új gyárát a Nyergesújfalui Ipari Parkban, ahol a társaság franciaországi és olaszországi papírgyáraiból, valamint a helyi gyártóktól érkező papírtekercseket dolgozzák fel.
A Kapos–hegyháti Natúrpark megalakulásával létrejött hazánk tizenkettedik natúrparkja. A Kapos folyó völgyére és a szomszédos dombvonulatokra felfűződő natúrpark kialakítását Dombóvár Város Önkormányzata szervezte és koordinálta. Az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerint egyre népszerűbbek a natúrparkok Magyarországon.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében rendezték meg a TRIS projekt félévente esedékes projekttalálkozóját 2018. szeptember 12-én a Herman Ottó Konferencia Központban.
A Magyar Természetjáró Szövetség idén első alkalommal szervezte meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő, közösségépítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai külön standon fogadták az iskoláscsoportokat, gyerekeket, szüleiket és az érdeklődőket.

Oldalak